Huawei Ascend Y300 teszt – megéri

Kupeczky Márk, 2013. szeptember 13. 12:00

Nálunk járt a várva várt pénztárcakímélő, Jelly Bean-nel felvértezett újdonság a Huawei műhelyéből, ami azt hozta, amit várni lehet tőle néhány extrával és kisebb hiányosságokkal.

Bevezető

Nagy érdeklődés fogadta körünkben a készüléket, hisz mindenki kíváncsi volt, mit is tud ez a „kis” csoda a maga 32-35 ezer Ft-os (kártyásan) árával. Tesztkészülék révén a dobozban egy töltő/usb kábelen kívül nem találtunk semmi, habár ez elvileg a forgalomba került változatnál sincs másképp, a felhasználói útmutatót leszámítva.

Külső

Akik korábban csak képen látták a készüléket, lehet, hogy kicsit meglepődnek első fogásra, mert látszik és érződik, hogy ebben a telefonban van anyag rendesen. 124,5 x 63,8 x 11,24mm a pontos mérete, de ebből igazából csak a vastagság az, ami kicsit több lehet, mint amit 2013-ban elvárnánk. Maga a készülékház jól van összerakva, nem recseg-ropog és elég masszív hatást kelt kézben tartva. A telefon elején, a szolid logó alatt 4 colos, 800x480 pixel felbontású (233PPI) kijelzővel van dolgunk és itt jön az első extra: IPS kijelzőről beszélhetünk. A színek teljesen rendben vannak, a betekintési szögre sem lehet panasz. A másik extra is itt található az előlapon, mégpedig egy apró indikátor LED formájában, ami nem kis örömöt okozott számomra, mert nem minden telefonon lelhető fel manapság ez a hasznos kiegészítő.

 

 

Az extrák sajnos itt véget is értek egy időre, a telefon jobb oldalán hangerőszabályzó, a tetején lock/power gomb és egy 3,5mm-es jack aljzat, a bal oldalán pedig az USB/töltő csatlakozó. A hátlap anyaga barázdált műanyag, ami személy szerint nekem kézre esett és jó volt fogni. Magán a hátlapon van egy körkörösen kialakított rész, amiben balról jobbra a hangszóró, kamera és a vaku foglal helyet. Könnyen lepattinható a hátlap, ami alatt egy 1950 mAh-ás aksi lapul, egy microSD és egy normál SIM foglalattal.

Belső

Valószínűleg a Huawei mérnökei itt próbáltak meg spórolni leginkább és majdnem meg is találták a tökéletes megoldást, ami még így is több, mint elfogadható lett ebben az árkategóriában. A készülék lelkét egy Qualcomm MSM8225 Snapdragon SoC adja, ami egy kétmagos, magonként 1GHz-es processzort és egy Adreno 203 grafikus chipet foglal magában. Ez eddig több, mint korrekt lenne ezért az árét, de sajnos csak 512MB RAM társult a SoC mellé, ami néha kicsit kevésnek bizonyult. Beépített memóriából 4GB áll rendelkezésünkre, ami viszont teljesen korrekt, hiszen bővíthető maximum 32 gigás microSD kártyával.

A puszta adatokat nézve is látszik, hogy az Ascend Y300 nem egy erőgép, de a mindennapi feladatokra megfelelő összeállítás került bele.

 

 

Kapcsolatok terén GMS/UMTS/HSDPA/HSUPA támogatottsággal bír, azonban azt érdemes megjegyezni, hogy maximálisan elérhető sebesség 7,2 Mbps / 5,76 Mbps. A telefon rendelkezik Bluetooth 2.1-es modullal és 802.11 b/g/n Wi-Fi modullal, továbbá Wi-Fi hotspotként is használhatjuk, illetve DLNA is akad. Hogy ne vesszünk el soha, GPS vevőt is integráltak a készülékbe.

A készülék nagy extrájának számít ebben a kategóriában, hogy a hátsó 5 megapixeles, autofokuszos, vakus kamera mellett rendelkezik egy előlapi VGA felbontású kamerával is. A fő kamerával lőtt képek a közepes felbontás ellenére értékelhetőek.

 

 

Tesztképek letöltése teljes méretben: 1.,  2.

 

Szoftver és alkalmazások

4.1-es JellyBean fogad minket a fedélzeten, ami nagyon jó hatással van az összképre, mert nem szaggat a menü és a felület nagy része is folyamatos, hála a Project Butternek. Természetesen ez esetben sem stock Androiddal van dolgunk, hanem a Huawei által kidolgozott felületről, melynek neve Emotion UI. Az ikonoktól kezdve a profilválasztóig szinte minden át van alakítva, de ízléses módon. Öt féle témából választhatunk alapból, sajnos a váltást nem ússzuk meg újraindítás nélkül, viszont kárpótolnak a szép hátterek és kellemes témák.

 

 

Alkalmazásokból volt bőven a tesztkészüléken. Kapunk alapból időjárás, zseblámpa, biztonsági mentés, rendszerfrissítés, súgóközpont, hangrögzítő, FM rádió, DLNA, Energiatakarékos, MasterCard Mobile, QuickOffice és Használati útmutató alkalmazást is. Külön mappában pedig Google alkalmazásokat is megtalálhatjuk a mobilon.

Összegzés

Egyértelműen az árkategóriája győztese, kicsit gyenge szívvel, de nagyon erős lélekkel. Ne várjon senki nagy teljesítményt, viszont kisebb-nagyobb extrák birtokában (indikátor LED, IPS kijelző) kényelmesen elpötyöghetünk ezzel a készülékkel a mindennapok során.