Jöhettek volna Nokia droidok

Farkas Norman, 2013. szeptember 18. 13:43

Kiderült, hogy a Nokia már javában tervezgette az Android alapú okostelefonok piacra dobását, ám a projektből semmi sem lesz, hála a Microsoftnak.

A New York Times forrásai szerint már készült a Nokia boszorkánykonyhájában az Android rendszer köré épülő Lumia sorozat. Az újdonságokkal nemsokára piacra is léphetett volna a vállalat, ugyanis a Microsofttal kötött megállapodása csak 2014 második feléig korlátozza a Windows Phone platfrom kizárólagos használatára az okostelefonok szegmensében.

Állítólag a finn gyártó már akkor ügyködni kezdett az androidos készülékeire szánt kezelőfelületen és szolgáltatásokon, amikor szóba kerültek a Microsoft Surface mobilhoz kötődő tervei.

A redmondi szoftveróriás tudott a fejlesztés alatt álló androidos Nokiákról, s kicsit bökte a csőrét, hogy a partnere másra is szeretne koncentrálni a Windows Phone platform mellett (melyen egyébként több mint 80 százalékos részesedéssel bír jelenleg). Szintén aggasztotta a Microsoftot az a tény, hogy a Nokia szoftveres megoldásai és szolgáltatásai más operációs rendszereken is elérhetőek lehetnek.

Mindazonáltal lemondhatunk a Nokia Lumia droidokról, hiszen a Microsoft-Nokia akvizíció révén a saját mobil rendszerének fejlesztésében és népszerűsítésében érdekelt szoftvercég kezébe került a finnek okostelefon részlege.



 

 

[Forrás: The New York Times]