Forradalmi váltás a Google-nál – megújult a keresőmotor

Czipperer Dia, 2013. szeptember 27. 14:30

Tegnap jelentette be hivatalosan a keresőóriás, hogy mintegy 12 év után lecserélte "szívét", vagyis keresőalgoritmusát. 2001 óta nem történt hasonló lépés a vállalat életében.

Már egy ideje tapasztaljuk, hogy a Google találati listája nem a régi már, ez annak köszönhető, hogy már egy hónapja él az új algoritmus, ám ez eddig nem volt publikus. A váltást nagyjából augusztus 20-a körüli időpontra tehetjük. 

Tény, jobb kisebb változásokat rendszeresen hajt végre a Google, évente akár több száz alkalommal is, ám hasonló módosítás utoljára 2001-ben történt.

A változásoknak köszönhetően új elemekkel gazdagodott a keresőmotor, amely Hummingbird, azaz Kolibri névre hallgat. Újdonsága, hogy értelmezi kereséseinket, vagyis, ahogy az ite.hu-n olvashatjuk: „Például arra a kérdésre, hogy: ”Hol vásárolhattok a legközelebb egy iPhone5-ös készüléket”, már nem elsősorban webáruházakat sorol a kereső, hanem a keresési kifejezések alapján feltételezi, hogy valóságos üzletet keresünk, és helyzetünk alapján a hozzánk fizikailag is legközelebb eső üzletet próbálja meg megmutatni”.

Az állatos névadás nem egyedi a Google életében, korábban is adott már állatnevet algoritmus frissítéseknek. A Pingvin és Panda nevekkel is találkozhattunk már, melyek frissítések voltak, és azzal a céllal hozták létre őket, hogy a gyenge tartalmú weboldalakat, vagy manipulált weboldalakat kiszűrje a találati listából.

 

A mostani név stílszerűen arra utal, hogy a teljesen új algoritmus olyan gyors és precíz, akárcsak a kolibri madár.