Changhong Z9 – izmos akku és kecses forma

Farkas Norman, 2013. október 15. 17:25

A kínai Changhong Z9 az élő példa arra, hogy egy bivalyerős akkumulátorral szerelt okostelefonnak nem feltétlenül kell duci formát öltenie. Ez a készülék ugyanis egy 5000mAh kapacitású akkumulátorral és 9 milliméteres karcsúsággal büszkélkedhet.

Napjaink egyik legnagyobb okostelefonos problémája az üzemidő, hiszen az egyre nagyobb kijelzővel szerelt eszközök normál használat mellett átlagosan egy napig bírják szuflával. Ez már csak azért is szemet szúr, mert a hagyományos mobilok e téren sokkal biztatóbb eredménnyel dicsekedhetnek – persze cserébe jóval szerényebb tudással bírnak.

Szerencsére akadnak gyártók, akik előrukkolnak egy-egy izmosabb teleppel szerelt mobillal, hogy kiszolgálják azokat a felhasználókat, akiknek az okos funkciók garmadája legalább annyira fontos, mint az üzemidő kérdése. Ezek az eszközök általában a méret és a forma terén maradnak alul a többi modellel szemben, hiszen a nagyobb akkumulátor helyigényesebb, így nagyobb készülékházat követel. Vagy mégsem?

Most egy kivételesen kecses formájú üzemidő bajnokot tett le az asztalra egy kínai gyártó. A Changhong Z9-ről van szó, amely felső-középkategóriás tudást, 9 milliméter karcsú burkolatot és 5000mAh kapacitású akkumulátort tudhat magáénak. A nem mindennapi kütyüről már augusztusban felreppentek a hírek, de csak most vált elérhető Kínában, ahol 2 499 jüanért, azaz cikra 301 euróért lehet megvásárolni.

 

A Z9 meghajtásáért egy 1,5GHz-es négymagos MediaTek (MT6589T) processzor felel, amit 1GB RAM, 16GB belső tárhely, microSD kártyafoglalat, valamint 8 megapixeles hátlapi és 1,3 megapixeles előlapi kamera, illetve 5,5 hüvelykes, 1280 x 720 pixel felbontású HD érintőképernyő egészít ki. Az Android 4.2 Jelly Bean rendszer köré épülő masina Kínánk kívüli megjelenéséről egyelőre nincs hír, de valószínű, hogy a jövőben is kizárólag szülőföldjén lesz elérhető.

Reméljük, hogy a nagyobb gyártók, például a Sony, a HTC és a Samsung felfigyelnek a Changhong Z9-re, hiszen ha egy viszonylag kicsi kínai vállalat képes ötvözni a vonzó formát az értékelhető tudással és a bivalyerős akkumulátorral, akkor nyilván számukra sem lehetetlen.

 

 

 

[Forrás: Unwired View]