BitLock – okostelefonnal is feloldható a biciklizár

Czipperer Dia, 2013. október 21. 14:28

A BitLock segítségével telefonunkból virtuális biciklizár varázsolható, így könnyedén és gyorsan feloldhatjuk a kerékpárunk zárját.

Egy új megoldásnak köszönhetően kerékpárunkat telefonunkkal is feloldhatjuk. Nem kell mást tennünk, mint a BitLock nevű szerkezetet beszerezni és hozzá letölteni az azonos névre hallgató alkalmazást, ezután pedig bekapcsolni telefonunkon a Bluetooth kapcsolatot, és máris létrejön a kapcsolat a telefon és a kerékpár között.

A BitLock iOS (az új iPhone-ok és az iOS 6 modellek) és Android készülékekkel is kompatibilis. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy GPS-en keresztül lezárjuk a bringát, megosszuk másokkal a helyadatokat, és azt is, hogy más BitLock felhasználó biciklizárját is feloldhassuk.

 

 

Az app azt is nyomom követi, mennyit mentünk a biciklivel, ezalatt hány kalóriát égettünk el, valamint azt is, mennyi szén-dioxidot bocsátottunk ki naponta, hetente vagy havonta. A BitLock szerkezet vízálló, és emellett azon sem kell sokat agyalni, mikor kell feltölteni, ugyanis öt éves akkumulátor élettartammal rendelkezik.

A BitLock még csak a termelés és gyártás fázisában jár, vagyis még nem forgalmazzák. Remélik, hogy sikerül a projekthez elég lelkes támogatót szerezni a Kickstarteren. Már több mint 40 ezer dollárt kalapoltak össze, ám a cél 120 ezer. Mindezt november 14-ig kell teljesíteni.

Azok, akik legalábbb 99 dollárral támogatják az ötlet megvalósulását, megkapják a BitLockot, akik pedig 149 dollár vagy afölötti összeggel járulnak hozzá a sikerhez, a színt is kiválaszthatják (zöld, narancs, piros, rózsaszín, barna, fekete).

A kütyü kiskereskedelmi ára 140 dollár lesz, a hozzá tartozó alkalmazás pedig ingyenesen letölthető lesz z iTunesból és a Google Playről is.

 

 

 

Forrás: Mashable.com