ZTE Blade Q mobilok három méretben

Farkas Norman, 2013. november 5. 15:52

A kínai gyártó bemutatta középkategóriás Blade Q mobiljait, melyek közül mindenki megtalálhatja a neki valót, hiszen különböző méretben, ám azonos tudással érkeznek.

Szeretnél egy olcsó, de tűrhető tudással bíró okostelefont? Akkor az új ZTE Blade Q trió tagjai között biztosan megtalálod az igazit, hiszen az újdonságok között akad kompakt méretű és már szinte phabletnek minősülő modell is, de persze a kettő közti átmenetet is megtalálható a kínálatban.

Míg a Blade Q Mini 4 hüvelykes, 800 x 480 pixel felbontású kijelzővel hódít, addig a Blade Q egy 4,5 colos, 852 x 480 képpont megjelenítésére alkalmas megjelenítőt tudhat magáénak. Az óriási Blade Q Max előlapjára egy 5 hüvelykes, szintén 852 x 480 pixeles panel került.

Mindhárom modell fedélzetén az Android 4.2 Jelly Bean operációs rendszer teljesít szolgálatot, működésükért pedig egy négymagos, 1,3GHz-es Cortex-A7 alapú MediaTek (MT6572) processzor felel, amit 1GB RAM, Mali-400 grafikus gyorsító, 4GB belső tárhely, microSD kártyafoglalat, valamint 5 megapixeles hátlapi és VGA előlapi kamera egészít ki.

 

 

Természetesen a készülékek méretével arányosan akkumulátoruk kapacitása is növekszik: a Blade Q Miniben 1500, a Blade Q-ban 1800, a Blade Q Maxban pedig egy 2000mAh kapacitású telep rejtőzik.

Sajnos egyelőre nem tudni, hogy az újdonságok mikor, mely régiókban és milyen árcédulával lesznek kaphatók, de az eddigi hírek szerint korrekt tudásukhoz vonzó ár társul, így nagy népszerűségre tehetnek majd szert.

 

[Forrás: GSM Arena