Januárban érkezik a Galaxy S4 és a Note 3 KitKat frissítése

Farkas Norman, 2013. december 20. 14:13

A friss hírek szerint 2014 január végén, vagy február elején lesz elérhető a Google mobil rendszerének legfrissebb verziója a Samsung zászlóshajói számára.

A francia SFR szolgáltató hivatalos oldalán erősítette meg az infót, miszerint 2014 januárjában vagy februárjában lesz elérhető a Samsung Galaxy S4 és a Galaxy Note 3 készülékek Android 4.4 KitKat szoftverfrissítése. Ha a hír igaz, a Franciaországban indított frissítési hullám után nem sokkal egyéb régiókban is megkaphatják az új rendszert a fent említett modellek, tehát még az első negyedévben befejeződhet az „átállás”.

A KitKat korai érkezése egyébként kissé nehezen hihető, hiszen a dél-koreai gyártónak több csúcsmodellre (Galaxy S III és S4) is hónapig tartott az Android 4.3 Jelly Bean frissítés kiadása.


 

[Forrás: SamMobile]