Megjelent az ASUS ZenFone okostelefoncsalád

Kütyü Magazin, 2014. január 10. 12:27

Az ASUS bejelentette a ZenFone sorozat megjelenését. Egy sor vadonatúj, nagy értéket nyújtó okostelefonról van szó, amelyek kijelzője 4-től 6 hüvelykig terjed, így találóan ZenFone 4, ZenFone 5 és ZenFone 6 névre hallgatnak. A készülékek többféle színben is elérhetők lesznek.

A ZenFone sorozattal együtt együtt bemutatkozik a ZenUI is, amely csak az ASUS okoseszközein elérhető új felhasználói felület. Az egyszerűbb ikonokkal és menükkel, a készülék színeihez igazodó, gyönyörűen megtervezett témákkal és az ügyes „What’s Next” („mi a következő?”) szolgáltatással, amely abban segít, hogy lépést tartsunk az életünkkel, a ZenUI igazán kaput nyit az új eszközökre.


ZenFone 4

A ZenFone 4 szemkápráztató, 4 hüvelykes képernyője mellé nagy teljesítményű 1,2 GHz-es Intel Atom Z2520 processzor társul, Quad-Thread Hyper-Threading technológiával – egy olyan telefont eredményezve, amelynél a felhasználónak soha nem kell várakoznia.

Két beépített kamerájával – amelyek közül a főkamera 5 megapixeles – nagyszerű mindennapi fényképeket és vicces önarcképeket készít. A karcsú készülék mindössze 115 grammot nyom, és öt fantasztikus színben kapható: szénfeketében, gyöngyházfehérben, meggyvörösben, égkékben és napsárgában. A ZenFone 4 remek értékarányú készülék azoknak a fiataloknak, akik tökéletes társat keresnek az állandó jövés-menéshez. 

ZenFone 5 

A ZenFone 5 méretes, 5 hüvelykes IPS-panelje igen nagy, 1280 x 720 pixeles felbontású, de a szélén mindössze 5,5 mm-es elvékonyodó formája rendkívül légies.

 

 

Az exkluzív ASUS PenTouch és GloveTouch technológiák javítják a ZenFone 5 képernyőjének érzékenységét, így az eszköz bármilyen digitális tollal, illetve akár kesztyűs kézzel is használható – egy csomó idegeskedést megszüntetve ezzel.

A ZenFone 5 gyors, mégis energiatakarékos Intel Atom Z2580 processzora 2 gigahertzen fut, emellé társul a remek, 8 megapixeles, képstabilizátorral ellátott PixelMaster főkamera. Abban, hogy a telefonnal a különálló digitális kamerákéval összemérhető képek készíthetők, szerepe van a BSI-szenzornak, a széles (f/2,0) rekeszű objektívnek, és az exkluzív ASUS PixelMaster technológiának is.

A PixelMaster alacsony megvilágítású módja (Low-Light Mode) megméri a rendelkezésre álló fény mennyiségét, és intelligensen úgy állítja be a pixelméretet, hogy akár 400%-kal is növelje a fényérzékenységet – ami azt jelenti, hogy a ZenFone 5-tel még a beépített vaku nélkül is kiváló fotók és videók készíthetők félhomályban.

A ZenFone 5 négy kifejező színben, szénfeketében, gyöngyházfehérben, meggypirosban és pezsgőaranyban kapható.

ZenFone 6 

A ZenFone 6 remek, 6 hüvelykes képátlójú HD-kijelzővel rendelkezik, hogy a használója többet lásson abból, amit látni akar. A ZenFone 5-höz hasonlóan a pazar ZenFone 6 képernyőt is felszerelték a GloveTouch és a PenTouch technológiával, így a felhasználó bármilyen digitális tollal, illetve akár kesztyűs kézzel is használhatja. Nagy teljesítményű Intel Atom Z2580 processzora 2 gigahertzen fut.


A ZenFone 6 hatalmas kijelzőjét remekül kiegészíti az ASUS SonicMaster audiotechnológia, amely fejhallgatóval virtuális térhatású hangzást képes produkálni az igazán magával ragadó szórakozáshoz, akár filmnézéskor, akár játék közben.

A ZenFone 6-ban egy 13 megapixeles főkamera található, amely kisebb társához hasonlóan szintén kihasználja az exkluzív ASUS PixelMaster technológia előnyeit, illetve egy 2 megapixeles előlapi kamera önarcképekhez, és szintén remekül kinéző nagyfelbontású videohívásokhoz.

A ZenFone 6 négy kifejező színben, szénfeketében, gyöngyházfehérben, meggypirosban és pezsgőaranyban lesz kapható.

ZenUI – nyílt üzenetkezelés és továbbfejlesztett androidos ASUS-alkalmazások

A ZenFone 4, 5 és 6 egyaránt az ASUS varázslatos új ZenUI nevű felhasználói felületét kapta. A csak az ASUS okoseszközökön elérhető ZenUI precíz kidolgozottsággal segíti a felhasználókat a lehető legtöbbet kihozni a ZenFone készülékekbe zsúfolt fantasztikus szolgáltatásokból. A ZenUI holisztikus felhasználói élményt, jobb funkcionalitást és egyszerűbb használatot kínál – ami azt jelenti, hogy a ZenFone tudja, mire van szüksége a gazdájának, hozzásegíti érzései kifejezéséhez és gondoskodik róla, hogy bárhol is jár, mindig kapcsolatban maradhasson a világgal.

A ZenUI még egy ingyenes nyílt üzenetkezelő szolgáltatást is tartalmaz, amely az Omlet nyílt üzenetkezelési platformra épülő Omelet Chat szolgáltatáson alapul. Ezzel a remek eszközzel a felhasználók szinte bármilyen tartalmat könnyedén megoszthatnak egymással, bármilyen telefonon – a hagyományos szöveges (SMS) vagy kép- (MMS-) üzenetek küldésével járó terhek nélkül.

Az ASUS minden ZenFone eszközhöz biztosítja saját alkalmazásait, még egyszerűbbé téve a felhasználók életét. Az ASUS kibővített e-mail alkalmazásával például az üzenetek szálba rendezve olvashatók – ezzel sokkal könnyebben követhetők a beszélgetések. A webböngészőben az Intelligens olvasás mód (Smart Reader Mode) automatikusan igazodik a háttérszínhez, hogy kevésbé legyen megterhelő a szemnek az olvasás, a Galéria (Gallery) alkalmazás pedig jobb online szinkronizálást kínál. 


Elérhetőség

Az ASUS ZenFone magyarországi megjelenése a második negyedévben várható.