Bivalyerős BlackBerryk a láthatáron

Farkas Norman, 2014. február 10. 12:59

A legfrissebb hírek szerint a kanadai gyártó egy nyolcmagos Snapdragon processzorral meghajtott mobillal készül 2015-re, idén pedig olyan készülékek kerülnek be portfóliójába, mint a négymagos – ugyancsak Qualcomm Snapdragonnal működő – „Ontario” és a kissé visszafogottabb „Jakarta”.

Ha hihetünk az N4BB forrásainak, a BlackBerry igen nagy terveket szövöget – már ami készülékpalettáját illeti. Három BlackBerry 10 alapú okostelefon került képbe, melyek közül az egyik nyolcmagos processzorral büszkélkedhet.

Az oldal birtokába jutott Geekbench 3 teszteredmények alapján valaki már próbálgatta a BlackBerry Z30 utódjának szárnyait. Az „Ontario” kódnevű jövevényről egyébként nem sokat tudunk, mindössze az derült ki, hogy 2GB RAM mellett egy 2,15GHz-es négy Krait magos Qualcomm Snapdragon (MSM8974) duruzsol benne, amely ideális esetben egy kicsit magasabb, 2,3GHz-es órajelen ketyeg. (A gyártó talán az energiafelhasználás csökkentése miatt vette lejjebb a teljesítményt.) A telefon a BB10 következő, 10.3-as verziójával a fedélzetén jelenhet majd meg a piacon.

 

 

Az N4BB úgy tudja, hogy az Ontarióban szolgálatot teljesítő Qualcomm SoC kerül a QWERTY gombsoros W és a teljes érintőképernyős B sorozat modelljeibe is, ám e két szériáról jelenleg semmi mást nem lehet tudni, sőt eddig szó sem esett róluk.

Több forrás is arra utal, hogy a kanadai gyártó többek között egy nyolcmagos, 64 bites Snapdragon MSM8994 SoC köré épülő csúcsmodellel készül 2015-re. Ha hihetünk a hírnek, a jövő nyáron debütáló nagyágyú elképesztő grafikus és számítási teljesítménnyel bír majd, köszönhetően a lapkában megbúvó 500MHz-es Adreno 430 GPU-nak és a 2,5GHz-es, 4MB L2 cache-el megáldott magoknak. Ha a szedres gyártó valóban egy ilyen készülékkel szeretne előrukkolni, felmerül a kérdés, hogy vajon milyen lesz a BlackBerry 10 rendszer egy év múlva, illetve milyen pluszt hozhat ki belőle ez a brutális hardver?

A távoli jövőből térjünk vissza a közelibe; néhány hét múlva, a Mobile World Congress során lelepleződik a következő BlackBerry a „Jakarta” személyében. A középkategóriába szánt modell a BB10 platform fejlődő országokban való elterjesztésének eszköze lesz, hardvere nem sokban különbözik majd a már piacon lévő testvéreiétől.

 

 

[Forrás: N4BB]