Az MWC-n debütál az androidos Nokia

Czipperer Dia, 2014. február 11. 09:43

Már egy ideje biztosra vehető, hogy androidos mobil készül a Nokia háza táján, ám a megjelenéssel kapcsolatban eddig nem lehetett hallani konkrétumot, egészen mostanáig. A The Wall Street Journal február végére datálja a megjelenést.

Az MWC-n (Mobile World Congress) mutatkozik be az első Android alapú Nokia mobil a The Wall Street Journal szerint. A készülékről már korábban napvilágra kerültek fotók az @evleaks jóvoltából, ám mindezidáig nem lehetett tudni, mikor érkezhet a telefon.

A Normandy kódnévre hallgató készüléken, ha hihetünk az eddigi fotóknak, egy jócskán átalakított Android rendszer fut majd, mely inkább hajaz a WP kezelőfelületére a Microsoft szolgáltatásait integrálva.

A fontos közösségi média és csevegőappok elérhetőek lesznek a készülékre, mint például a Twitter, Facebook, Skype, Vine vagy a BBM, bár egy külön alkalmazásboltban, ahol egyelőre nem tudni, összesen hány app áll majd a felhasználók rendelkezésére.

 

 

A készülék az előzetes hírek szerint az alsó kategória versenyzője lesz a maga 512 MB RAM-jával és a 4 gigás belső tárhelyével. A többi részletre sem kell már olyan sokan várni, hiszen, ha valóban az MWC-n debütál a készülék, akkor már csak két hét, és minden kiderül.

 

 

Forrás: Techspot.com