Június vége előtt debütál a Huawei dual OS mobilja

Farkas Norman, 2014. március 14. 16:05

Egyre több gyártót kezdenek izgatni a dual-boot, azaz két rendszerrel telepített, s azokat felváltva futtatni képes okostelefonok. Úgy fest, a Huawei is közéjük tartozik: a Kínai gyártó már 2014 második negyedévében be szeretné mutatni újdonságát, melynek fedélzetén a Windows Phone és az Android is megtalálható lesz.

Az indiai Karbonn mellett a kínai Huawei is elő szeretne rukkolni egy dual boot készülékkel, ami teljesen logikus, hiszen ez a trend számos nyilvánvaló előnyt tartogat a felhasználók számára, azaz sikere szinte garantált.

Shao Yang, a Huawei marketingért felelős vezetője azt nyilatkozta a TrustedReviews számára, hogy cége elkötelezett a Microsoft mobil platformja mellett, de az Android és Windows Phone rendszerekkel egyaránt telepített dual-boot (vagy dual OS) készülékekben is nagy fantáziát lát, mint új irányzatban.

A Huawei első dual-boot okostelefonja a várakozások szerint a második negyedév során, azaz április és június között landol az amerikai piacon. Yang szerint a készülék sikeréhez nagyban hozzájárul majd, hogy nem csak a Windows Phone, hanem a Google mobil rendszere is megtalálható lesz rajta, hiszen így a felhasználók bármikor válthatnak a két platform között a vásárlást követően.

 


 

[Forrás: IntoMobile]