iFixit – a HTC One M8 sem szerelhető jobban, mint elődje [Videó]

Czipperer Dia, 2014. március 28. 10:00

Az iFixit csapata a megjelenés után szinte azonnal szétkapta a HTC legújabb készülékét, az M8-at.  Emlékeztek még, hogy leszerepelt a korábbi zászlóshajó, HTC One modell a szétszerelés során? Nos, az új üdvöske sem teljesített jobban.

A minden telefont szétszerelő csapat máris lecsapott a HTC One M8-ra, hogy megnézzék, jobban szerelhető-e, mint elődje. Korábban az iFixit értékelése szerint a One 10-ből 2 pontot kapott, ahogy most az M8 is. A HTC One volt a csapat szerint az eddigi legrosszabb javíthatósági pontszámmal rendelkező okostelefon, amit leteszteltek.

Remek hardver és nagyszerű dizájn fém köntösben – ez már magáért beszél. De milyen áron sikerült mindezt megvalósítani? Fontos, hogy egy telefon strapabíró és formás is legyen ebben, de ha már valóban egy csúcsmodellre költjük a pénzünket, a szerelhetőséget sem árt figyelembe venni. Amíg garanciás a telefon, addig kevésbé kell emiatt aggódni, viszont utána nem mindegy, hogy javítható-e, és, ha igen, milyen áron.

Úgy tűnik, a HTC legújabb csúcskészüléke nem éppen szerelhetőségéről híres, mindössze 2 pontot kapott a csapattól: de miért is?

A szerelők elmondása szerint nagyon bonyolult szétszedni a telefont anélkül, hogy valamilyen kár ne keletkezzen benne. Ráadásul még az akkumulátor is az alaplap közepéhez van ragasztva, amit igencsak nehéz kicserélni.

A kijelző esetében is problémába ütköztek. Ahogy kifejtették, nagyon nehéz hozzáférni, így egy esetleges csere nagyon nehéz.

  

Természetesen azért vannak előnyei is a telefonnak, mint például a fém burkolat, amely sokkal strapabíróbbá teszi egy átlagos telefonnál. Ezt korábbi videók is bizonyították már, ahol számos töréstesztnek alávetették már. Azért érdemes figyelni rá, mert bizony akadhatnak gondok egy esetleges javításnál.

 

 

 

 

Forrás: Übergizmo.com, iFixit