A Windows is autóba ülne

forrás: Prím Online, 2014. április 14. 11:14

A trendeknek megfelelően most éppen a Microsoft döntött úgy, hogy elkészíti saját autós operációs rendszerét „Windows in Car” néven, de az Apple és a Google is dolgozik már hasonló megoldásokon. Az ablakos szoftver egyébként leginkább a cég mobiltelefonokon futó rendszeréhez, a Windows Phone-hoz hasonlít, hiszen a kezdőképernyőn a leggyakrabban használt funkciók jelennek meg a könnyebb elérhetőség végett.

A méretes érintőképernyővel megáldott rendszer úgy működik, mint egy tablet, így a kezelhetőség bizonyosan nem lesz túlbonyolítva: egyszerűen az ujjunkkal tudunk majd váltogatni a különböző menüpontok között. Természetesen különböző alkalmazások is letölthetők lesznek majd, mint például a Trapster, aminek az adatbázisában az összes jelzőlámpánál elhelyezett kamera, várható és fix traffipax megtalálható.

 

 

A hírek szerint telefonálni is lehet majd a névjegyzékkel is megáldott újdonsággal, és az üzeneteinket is felolvassa nekünk. Még el sem készült a végleges verzió, egy negatívumról már lehet tudni, méghozzá a navigáció térképének kisebb felületen történő megjelenítéséről, amit minden bizonnyal még javíthatnak majd.

 

 

forrás: MNO.hu