Lumia 630 Dual SIM – hamarosan a boltokban

Farkas Norman, 2014. április 17. 17:50

Május elején megjelenik az üzletekben a vadonatúj, BUILD 2014 konferencián bemutatott Lumia trió legkisebb tagja, a dual SIM-es Lumia 630. A készülék érdekessége kiváló ár/érték arányán felül abban rejlik, hogy az első kétkártyás Windows Phone rendszerű telefont üdvözölhetjük személyében.

Talán még emlékszel, hogy a Microsoft idei BUILD konferenciáján bemutatkozott a Windows Phone vadiúj, 8.1-es verziója és vele együtt három Nokia Lumia modell is, melyek között egy pénztárcabarát, kétkártyás kivitelben is megjelenő telefon is fellelhető – a Lumia 630.

Bár a Lumia 630 az új Lumia trió legkisebb tagja, egy forradalmi újítást hozott a csempés rendszer életébe. Történetesen az első két hálózat egyidejű kezelésére alkalmas készülék, amely Windows Phone köré épül. A dual SIM képességnek jó hasznát vehetjük, ha el szeretnénk különíteni céges és privát mobilozásunkat, de nem akarunk két készüléket magunknál hordani. Akkor is jól jön a kétkártyás telefon, ha külföldre utazunk, hiszen egy helyi szolgáltató kártyáját gond nélkül betolhatjuk az eredeti SIM kártyánk mellé, s máris igénybe vehetjük a helyi tarifákat, miközben elérhetőek maradunk a hazai számunkon is.

 

 

 

A Lumia 630 tehát egyértelműen egy mérföldkő a Windows Phone történetében. Már csak az a kérdés, mikor, hol és mennyiért lehet majd megvásárolni a mobilt. A Nokia friss közleménye szerint május elejére várható a készülék piaci premierje Kínában, Indiában és néhány ázsiai országban, egyéb régiókba sajnos csak kicsit később jut majd el. Nettó 167 dollárt, azaz cirka bruttó 47 ezer forintot kell majd kicsengetni a telefonért, amely kétkártyás mivoltán kívül a Windows Phone 8.1 újdonságaival és barátságos megjelenésével veheti le a vásárlókat a lábukról. Mindemellett 4,5 hüvelykes, 854 x 480 pixel felbontású kijelzőt, négymagos, 1,2GHz-es Qualcomm processzort, 512MB RAM-ot, 8GB bővíthető tárhelyet, 1830mAh kapacitású akkumulátort és 5 megapixeles, HD videók rögzítésére alkalmas hátlapi kamerát is találunk a telefon repertoárjában.

 

 

[Forrás: Übergizmo]