LG Uni8 – Windows Phone 8 alapokon

Farkas Norman, 2014. május 13. 13:46

Napvilágra került egy sajtófotó, amin a kisebbik dél-koreai gyártó első Windows Phone 8 rendszerű okostelefonja látható. Az Uni8 névre hallgató készülék hatalmas ugrást jelent az LG előző WP mobiljához, a 2010-ben megjelent Optimus 7-hez képest.

Úgy fest, az LG a többéves szünet után végre ismét előrukkol egy Windows Phone rendszerű okostelefonnal. Erre utal legalábbis az alábbi sajtófotó, amit a megbízható infóiról ismert @evleaks osztott meg a Twitteren.

Bár az Uni8 nevű jövevény a 2010-ben piacra dobott, Windows Phone 7 alapú Optimus 7 és a Quantum mobilok közvetlen utódjának ígérkezik, már első ránézésre lerí róla, hogy mérföldekkel fejlettebb náluk. Ez nem csoda, hiszen az LG hosszú éveken keresztül hanyagolta a Microsoft mobil platformját, s ez idő alatt rengeteget fejlődött a technológia és maga a rendszer is.

 

 

A „visszatérés” időzítése egyébként nem lehet véletlen: nyilván vonzóvá tette a Windows Phone-t az LG számára, hogy egyre népszerűbb a felhasználók körében, s azt még nem is említettük, hogy a Microsoft elengedi a rendszer licencdíjait a 9 hüvelykes és annál kisebb megjelenítővel szerelt eszközök estén. A döntésben mindemellett az is szerepet játszhatott, hogy a csempés rendszer sokoldalúbb és testreszabhatóbb lett az idők folyamán, a kijelzőbe integrált vezérlőgombok támogatása pedig megnyitotta az utat a dual OS, azaz két rendszer felváltott futtatására is alkalmas eszközök előtt.

 

 

[Forrás: Engadget]