Új vezető a Nokia magyarországi vállalatánál

Kütyü Magazin, 2014. május 31. 09:00

Ésik Róbert közel 12 év után távozik a Nokia Solutions and Networks Kft.-től. Utódjául Zagyva Bélát, a Nokia Solutions and Networks TraffiCOM Kft. ügyvezetőjét nevezték ki.

Új vezetője lesz a Nokia magyarországi vállalatának. Ésik Róbert helyét Zagyva Béla veszi át 12 év munka után, aki a továbbiakban a Nokia országigazgatói (country director) pozícióját is betölti. Június 1-jétől Ésik Róbert, a Nokia Solutions and Networks Kft. (korábban Nokia Siemens Networks Kft., illetve NSN) ügyvezetője és országigazgatója a Nokián kívül folytatja pályafutását.

A Nokia hálózati üzletágát képviselő Nokia Solutions and Networks Kft. – mely a legnagyobb finn cég Magyarországon – az elmúlt évek során nyereségesen működött, valamint folyamatosan bővítette magyarországi tevékenységét és létszámát, ami Ésik Róbert kiemelkedően sikeres vezetői tevékenységének és vállalaton belüli-kívüli elismerésének is köszönhető volt. Ésik Róbert vezetése alatt a budapesti iroda létszáma 600 főről 1400 főre emelkedett.

 

 

A Nokia kiemelten számít Zagyva Béla, az új országigazgató szaktudására, tapasztalataira és vezetői képességére.

Zagyva Béla elsődleges feladata a cég további eredményes működésének támogatása lesz, különös tekintettel a helyi szervezeti egységek zökkenőmentes együttműködésére, a Nokia mint pozitív munkáltatói márka erősítésére, és a Nokia új, elsősorban a mobil-szélessávra, minőségre és innovációra összpontosító stratégiájának helyi szintű sikeres végrehajtására.

A vezetőváltásról bővebben a Prím Online-on olvashattok.