LG KiZON karkötő – az aggódó szülők álma valóra vált

Farkas Norman, 2014. július 9. 16:06

Az LG egy újabb viselhető eszközt mutatott be, melyet kifejezetten a kisgyerekes szülőknek szán. A KiZON nevű karkötő nyomon követi a csemeték helyzetét és telefonálni is lehet vele, így az aggódó ősök mindig tudhatják, hogy gyerekük jól, illetve jó helyen van.

A G Watch mellett egy újabb viselhető kütyü is bekerült az LG portfóliójába. A dél-koreai gyártó anyaországában mutatta be az alant látható KiZON karkötőt, amely beépített GPS és WiFi moduljai révén képes meghatározni viselője helyzetét, azaz nyomkövetőként működik.

A különböző színekben piacra kerülő készülék ideális segítőtárs a gyerekeikért mérhetetlenül aggódó szülők számára, s nem csak a helyzetmonitorozás miatt, hanem a One Step Direct Call névre hallgató egylépéses hívás funkció jelenléte miatt is, ami lehetővé teszi, hogy a gyerek egy gombnyomással felhívja szüleit, és fordítva. Egy kis csavar is van a dologban a szülők javára, ami még vonzóbbá teheti a kütyüt a szemükben: ha a gyerkőc 10 másodperc elteltével sem válaszol, a KiZON automatikusan fogadja a beérkező hívást, így a hívó fél – aki vélhetően az egyik szülő – rögvest megtudhatja, mi folyik a túloldalon.

 

 

A karperecet alapesetben naponta tölteni kell, mivel csak 36 órás üzemidőt kínál az aksija, de szerencsére értesítést küld, ha töltöttsége 25 százalék alá esett. Így nem lesz váratlan lemerülés, ami miatt a szülők azt hihetnék, hogy csemetéjüket elnyelte a föld.

A KiZON a harmadik negyedév során landol Észak-Amerikában és Európában, várható ára egyelőre ismeretlen, de reméljük, kedvezően alakul. Te mennyit szánnál egy kütyüre, ami lehetővé teszi, hogy kvázi mindig utolérhesd a gyerekedet?

 

 

[Forrás: Engadget]