Meddig bírja az új iPhone-ok aksija?

Farkas Norman, 2014. szeptember 22. 16:40

Az Apple idei iPhone duója átesett egy akku teszten, amiben a legerősebb és legnagyobb Android rendszerű okostelefonok is részt vettek. Az eredmények alapján az iPhone 6 Plus cirka egy szinten teljesít üzemidő terén az UHD kijelzős LG G3-mal, míg a sima iPhone 6-ot még a nagyobb kijelzővel szerelt új Moto X is lepipálja.

Egyre távolodunk a legutóbbi Apple bemutató időpontjától, de az új iPhone-ok továbbra is mélyen lekötik a szaksajtót. A várva várt mobilok több fronton is fejlődtek elődeikhez képest, és talán mindenki tudja, hogy a legszembetűnőbb változás kijelzőjük méretében keresendő. Felmerül azonban a kérdés, hogy az Apple a megjelenítő méretével arányosan tuningolta-e fel a készülékek aksiját, hogy azok hozzák a minimum egynapos, de jó esetben ennél hosszabb üzemidőt a mindennapok során?

A válasz első blikkre nem egyértelmű, az iFixit ugyanis jó szokásához híven szétkapta a telefonokat és kiderült, hogy az iPhone 6-ban egy 1810-, az iPhone 6 Plusban pedig egy 2915mAh kapacitású telep kapott helyet. Már ezek az értékek is azt sugallják, hogy az Apple nagyobbik versenyzője tovább bírja szusszal, a PhoneArena aksi tesztje pedig egyenesen alátámasztja a feltevésünket.

Az oldalnál dolgozó kollégák egy webes algoritmust futtattak le az alábbi diagramon szereplő okostelefonokon, ami a tipikus mobilhasználtot próbálja szimulálni. Az eredményekből jól látható, hogy az iPhone 6 alig teljesít jobban elődjénél, az iPhone 5S-nél és a legtöbb androidos zászlóshajót jelentős mértékben alulmúlja. Más a helyzet az 5,5 colos iPhone 6 Plus-szal, amely ugyan az UHD kijelzős LG G3-nál is tovább bírja egy feltöltéssel, de még 6 óra 32 perces eredményével sem ér az olyan nagyágyúk nyomába, mint a 9 és fél órán át nyüstölhető Sony Xpreria Z3, vagy a Huawei Ascend Mate7, amely alig fél órával gyengébb eredménnyel dicsekedhet.

 

 

A számokat nem kezelhetjük mereven, hiszen minden felhasználó más és más mértékben használja okostelefonja funkcióit, ugyanakkor a PhoneArena tesztje remekül ábrázolja, hogy nagyjából milyen teljesítményre számíthatunk a készülékek hátlapja alatt rejtőző akkumulátoroktól.

 

 

[Forrás: Übergizmo]