A BlackBerry Passport bemutatójáról [Videó]

Farkas Norman, 2014. szeptember 25. 13:51

A BlackBerry tegnap bemutatta rendhagyó kialakítású óriásmobilját, a Passportot. Az üzleti felhasználóknak szánt készülék nem érkezett egyedül: a fedélzetén debütált a BlackBerry 10 OS legújabb verziója, mely amellett, hogy látványos dizájnfrissítésen esett át, számos új megoldással is bővült a produktivitás jegyében.

A BlackBerry tegnap a világ három nagyvárosában – Torontóban, Londonban és Dubaiban – mutatta be a nagyközönségnek eddigi legnagyobb okostelefonját a rendhagyó kialakítású, hatalmas, négyzet alapú kijelzővel és érintésérzékeny fizikai QWERTY gombsorral felvértezett Passport személyében.

A készülékről szinte minden kiderült -- a tudását és a dizájnját is beleértve -- az elmúlt hónapokban, ezért a tegnapi eseményeken nem igazán hangzott el új információ. Ugyanezt elmondhatjuk a BlackBerry olyan fejlesztéseiről is, mint az okostelefon és PC közötti könnyed átjárást biztosító BlackBerry Blend szoftver, vagy a BlackBerry 10 OS 10.3-as verziójában megjelenő BlackBerry Asszisztens. Bár a Passport és a vele együtt érkező érdekességek emiatt nem teljes újdonság-erővel debütálhattak tegnap, azért járjuk gyorsan végig, mivel is bővült a BlackBerry kínálata!

John Chen, a BlackBerry feje hihetetlen lazasággal beszélt a közönségnek cégéről a torontói eseményen, aztán egyszer csak előrántotta zakója zsebéből az útlevelét, majd a vele megegyező méretekkel megáldott Passport mobilt is. Bizony, a telefon akkora, mint egy szabványos útlevél, s aki ebben mindeddig kételkedett, az nézze meg az alábbi videót, mely bemutatja, miként született a Passport dizájnja.

 

 

Miután mindenki megismerkedett a BlackBestiának is becézett készülék nem mindennapi, de valójában mégsem oly idegen dizájnnyelvével és a gólkirály hokijátékos, Wayne Gretzky is elmesélte pozitív tapasztalatait a mobilról, új szintre lépett az ismerkedés: a színpadon megjelent Jeff Gadway, hogy meséljen a Passport kiemelkedő tulajdonságairól. Öt pillérre építették fel a telefon tudásának bemutatását: a méretes, négyzet alapú kijelzőre, az érintésérzékeny fizikai QWERTY billentyűzetre, a BlackBerry 10.3 operációs rendszer újításaira, a BlackBerry személyi asszisztensére, valamint az egyedülálló hangzásra, amely felülmúlja a legkapósabb konkurensekét is.

A kijelzőről megtudtuk, bár sokak számára nem újdonság, hogy egy 4,5 hüvelykes, 1:1 képarányú, 1440 x 1440 képpontos panel, melynek egyetlen sorába nem kevesebb, mint 60 karakter fér ki. Ennek előnye a böngészéskor és a levelek olvasásakor/szerkesztésekor is erősen érződik: a Passporton sokkal könnyebben átláthatjuk leveleinket, sőt a diagramokat tartalmazó csatolmányokat is anélkül, hogy a kijelzőt tapogatva nagyítanánk/kicsinyítenénk a tartalmát, vagy forgatnánk magát a telefont (a Passport esetében ugyebár eleve nincs portré és tájkép nézet, hiszen a kijelző négyzet alakú). Jeff egy iPhone 5S és egy Samsung Galaxy S5-tel vetette össze a Passport megjelenítési képességeit, az eredmény pedig nem volt túl meglepő: még virtuális QWERTY gombsorral sem kell bajlódni, így több szöveg, átláthatóbban jelenik meg a BlackBerry újdonságán, mint a versenytársain, s részben ez az, amiért a Passport az egyik legjobb mobil munkaeszköz lehet.

 

 

Már többször is szóltunk a Passport egyedülálló billentyűzetéről, ami lényegében egy háromsoros fizikai QWERTY gombsor érintésérzékeny felülettel felturbózva. A BlackBerry integrálta a klaviatúrába a teljes érintőkijelzővel szerelt BB10 mobilok virtuális gombsorában megismert „felpöccintős” megoldást, sőt további gesztusokat is ismer a cucc. Például le-fel húzva rajta az ujjunkat görgethetünk vele a böngészőben, egy jobbról balra húzással szöveget törölhetünk, a szöveg kijelölését pedig úgy végezhetjük el a legegyszerűbben, ha a Shift gomb nyomva tartása mellett húzzuk az ujjunkat a billentyűzeten a kijelölés kívánt irányába.

A Passport fedélzetén debütált a sokak számára a mai napig ismeretlen BlackBerry 10 operációs rendszer legújabb, 10.3-as verziója. A QNX platformra épülő OS mind kezelőfelületében, mind pedig funkcióiban rengeteg újítással bővült, miközben stabilitását, gyorsaságát és egyszerű kezelhetőségét is megőrizte. Jeff nem tért ki az összes érdekességre a bemutatón, főként a BlackBerry Hub új, gyorsan elérhető üzenetkezelési funkcióira (Instant Actions) és a rendszer hangos személyi asszisztensére szánt időt. Utóbbit az Apple Sirijétől és a Google Now-tól eltérően kifejezetten munkára tervezték, mélyen integrálták a rendszerbe és „látja” többek között gazdája céges naptárát is. Ennek köszönhető, hogy a bemutatón tett próbán Siri csak 10 naptáresemény közeledtét jelezte Jeffnek, míg a tájékozottabb BlackBerry Asszisztens 16 eseményre hívta fel a figyelmet ugyanazon napra vonatkozóan. A BB OS 10.3-mal új szintre lépett az androidos alkalmazások futtatása a szederlogós mobilokon, és már előtelepítve megtaláljuk benne a több száz szoftvert tartalmazó Amazon App Store-t is.

 

 

Meglepő volt látni és hallani, hogy a BlackBerry az audio élményt is a Passport egyik legnagyobb erősségeként kommunikálja a közönség felé. Úgy tűnik, felfedezték annak fontosságát, hogy egy megbízható és jó telefont a legnagyobb zajban is meg kell, hogy halljon a gazdája (főleg, ha fontos ember és fontos hívást vár, ugye), illetve nem árt, ha az üzleti világban komoly jelentőséggel bíró konferenciabeszélgetések során tisztán hallják egymást a résztvevők. Egyelőre nem tudjuk megmutatni, milyen hangos a Passport, de néhány adattal azért szolgálhatunk iránymutatásként: a telefon állítólag több, mint 350%-kal hangosabb a Samsung Galaxy S5-nél és ha nem is ilyen mértékben, de még a HTC One M8-at is felülmúlja ezen a fronton.

 

 

A Passport tulajdonságainak feltárása a száraz technikai adatokkal zárult. Megtudtuk (bár már egy ideje már amúgy sem volt titok), hogy a készülékben egy négymagos, 2.2GHz-es Qualcomm Snapdragon 801 processzor dolgozik 3GB RAM és 32GB bővíthető tárhely társaságában. A lekerekített oldalaknak köszönhetően az amúgy sem túl vastag (9,3 mm) készülék még kecsesebbnek tűnik és a fogása is nagyon kényelmes, a minőségérzetről pedig a rozsdamentes acélból készült keret gondoskodik.

A 3450mAh kapacitású akkumulátor jóvoltából garantált, hogy a Passport nem hagyja cserben gazdáját a nap közepén, a méretes (4,5 colos) Full HD LCD kijelző pedig a határtalan produktivitásnak nyit utat. A képalkotás frontján egy 13 megapixeles, LED villanóval és optikai képstabilizátorral megáldott kamerára támaszkodhatnak a Passport felhasználók, videocsevegéshez a 2 megapixeles előlapi kamerát hívhatják segítségül.

 

 

Ezután megtudtuk, hogy a telefon képességei milyen jól jönnek például az orvostudományban, majd hallhattunk egy rövid ismertetőt a BlackBerry Blend szoftverről is, mely több érdekességhez hasonlóan a 10.3 rendszerrel együtt válik elérhetővé. A program lényege, hogy biztosítja az okostelefonunk és a számítógépünk (vagy táblagépünk) közötti együttműködést egy egyszerű, könnyen kezelhető felületen. A Blend segítségével például a számítógépünkön böngészhetjük a telefonunkon lévő üzeneteinket, névjegyeinket, médiafájljainkat és számos műveletet is végrehajthatunk rajtuk, mintha csak magán a telefonon kezelnénk őket. A Blend nem csak BlackBerry készülékekkel lesz kompatbilis, ingyen elérhető lesz a Mac OS X 10.7 (és újabb), a Windows 7 (és újabb), az iOS 7 (és újabb), valamint az Android 4.4. KitKat és annál frissebb rendszert futtató eszközökre is.

Az esemény végén a Passport elérhetőségéről volt szó. Kanadában már szeptember 24-től megvásárolható a készülék 599 dollárért, kártyafüggetlenül. Az év végéig cirka 30 további országban jelenik meg az újdonság hasonló árcédulával, az viszont egyelőre rejtély, hogy Magyarországon pontosan mikor találkozhatunk vele az üzletek polcain, s mely szolgáltatók veszik fel kínálatukba, ha egyáltalán felveszik. A türelemetlen hazai rajongóknak tehát még bizonytalan ideig várniuk kell, addig is ajánljuk figyelmükbe a Passport hivatalos kicsomagoló videóját, íme: