Két új okoskarkötő és egy okos karóra a Fitbit műhelyéből

Farkas Norman, 2014. október 28. 17:30

Új csuklón hordható kütyükkel bővült a Fitbit kínálata. A cég két okoskarkötő mellett bemutatta első okosóráját is, ami Surge névre hallgat. Sajnos egyelőre csak az egyik újdonság érhető el, a másik kettőre 2015 elejéig várnunk kell.

Bemutatkoztak a Fitbit legújabb készülékei, melyek egyikével belépett a gyártó az okosórák piacára. Míg a Fixbit Charge és Charge HR modellek a cég korábbi kütyüihez hasonlóan az okoskarkötők családját gazdagítják, addig az úgynevezett Fitbit Surge már méretes érintőkijelzővel rendelkezik, s így kihívót jelenthet az okosórák frontján versenyző eszközöknek. Nézzük szépen sorjában, mit várhatunk az újdonságoktól!

A Fitbit Charge lényegében a korábban piacra dobott Fitbit Force felturbózott kiadása, amely anti allergén anyagokból építkezik. A karkötő szebb és drágább is elődjénél, funkcionalitás terén viszont nem kínál többet. Ahogy a legtöbb fitnesz eszköz, képes számolni a lépéseinket, az elégetett kalóriákat, a sebességünket stb. Extraként az hívószámok kijelzését (tényleg pozitív, hogy ennyire kihasználták a mérnökök az apró kijelzőt), valamint az ébresztőóra funkciót említhetjük, utóbbi a beépített rezgőmotor révén teszi hatékonyabbá az okostelefonunk ébresztőjét.

A Fitbit Charge HR a fent kivesézett modell pulzusmérővel felszerelt verziója, amivel e plusz érzékelő jóvoltából sokkal pontosabban követhetjük erőnlétünket, és például súlyemelés, síelés, jóga stb. közben is hatékony monitorozást kínál. A készülék segít, hogy gyorsan rátaláljunk a nekünk megfelelő edzéstervre, hiszen edzéseink intenzitását és az elégetett kalóriák számon tartásán túl pulzusszámukat is figyelembe veszi munkánk során.

 

 

 

Ahogy fent már előrevetítettük, a cég legérdekesebb újdonsága a Fitbit Surge. A készülék mindent tud, amit a Fitbit Charge HR, plusz rendelkezik egy nagyobb érintőkijelzővel és GPS vevővel is. Az óra kijelzőjéről tájékozódhatunk a telefonunkra érkezett értesítésekről, például a bejövő hívásokról és az SMS-ekről is, tovább ízlésünknek megfelelően lecserélhetjük a számlapot. Látszik, hogy a Fitbit itt is kiaknázta a megjelenítőben rejlő lehetőségeket, ugyanis az imént felsoroltak mellett az Surge 8 érzékelője által rögzített eredményeink valós idejű követése, az ébresztő és a különböző fitnesz alkalmazások kezelése is kényelmesen megoldható a panelen keresztül. A cucc mellett szól a remek üzemidő: egy töltéssel elméletileg 5 napig bírja szusszal.

Ami a készülékek elérhetőségét illeti, felemás a helyzet. Míg a Fitbit Charge máris elérhető 129,95 dollárért fekete árnyalatban (később lesz kék és burgundi kiadás is) a Fitbit online áruházában, addig a Fitbit Charge HR és Fitbit Surge modellek csak 2015 elején landolnak a piacon. Míg a pulzusmérős Charge HR várható ára 149,95 dollár körül alakul, a GPS-t és méretesebb kijelzőt felvonultató Surge-ért már 249,95 dollárt kell majd kicsengetni.

 


 

[Forrás: IntoMobile]