Hajtogatható AMOLED érintőkijelzővel rukkolt elő a SEL

Farkas Norman, 2014. november 3. 15:16

A japán SEL bemutatta forradalmi újdonságnak számító 8,7 hüvelykes Full HD AMOLED érintőkijelzőjét, mely három részre hajtogatható és igen stapabíró. A panel meghatározó szerepet tölthet be az okostelefon és táblagép piac jövőjében.

A SEL (Semiconductor Energy Laboratory) leleplezte 3 részre hajtogatható érintőkijelzőjét, mely lényegében egy flexibilis Super AMOLED panel. A spéci megjelenítő 8,7 hüvelykes átmérővel és 1920 x 1080 pixel (Full HD) felbontással büszkélkedhet és az alábbi képen látható módon hajtogatható. A vállalat a világon elsőként alkalmazott C-tengelyre igazított félvezetőt, ami a panel megszületése mögött álló új technológia alapját képezi.

 

 

A cég bemutatta a fenti modell kistesóját is egy szintén hajtogatható, 5,9 colos, 1280 x 720 képpont megjelenítésére alkalmas kijelző formájában, ám ez a modell komoly hátránnyal rendelkezik: nem érintésérzékeny.

A forradalmi újdonságnak számító kijelzők igen jól bírják a strapát, legalábbis a SEL elmondása szerint akár százezerszer is meghajlíthatjuk őket anélkül, hogy megsérülnének. Azonban itt nem állnak meg a fejlesztéssel, és gőzerővel dolgoznak azon, hogy minél feljebb tornásszák ezt a számot.

Sajnos azt még nem tudni, hogy az új megoldással mikor találkozhatunk egy mobil eszközben, mindenesetre jó látni, hogy a technológia fejlettsége már közel jár ahhoz, hogy akár mobiltelefon méretűre hajtogatható táblagépekkel rohangálhassunk.

 

 

[Forrás: GSM Arena]