Egy éves az UNICEF és a Telenor gyermekjogi iskolai programja – folytatódik az együttműködés

Kütyü Magazin, 2014. november 20. 16:40

Pontosan egy éve indult útjára az UNICEF Magyar Bizottsága és a Telenor együttműködésével az Ébresztő-óra gyermekjogi program, aminek keretében interaktív előadások útján ismertetik meg a gyerekekkel az őket megillető jogokat. A gyermekjogi szervezet friss kutatása szerint továbbra is nagy szükség van a 10-18 évesek tájékoztatására, amiben ezentúl is számíthat a Telenor közreműködésére, mi több, a szolgáltató azt is vállalta, hogy elsőként vesz részt egy új felmérésben, amely gyermekjogi szempontból vizsgálja a nagyvállalatok működését.

Az UNICEF Magyar Bizottsága a Telenor támogatásával 2013. november 20-án, a gyermekjogok tavalyi világnapján állította pályára az Ébresztő-óra programot, hogy növelje a gyermekjogok ismertségét a 10-18 éves diákok körében. A program jóvoltából országszerte eddig több mint 2000 gyermek ismerkedhetett meg jogaival az UNICEF és a Telenor önkéntesei által tartott interaktív, játékos előadásokon. A propelleres szolgáltató közreműködött az UNICEF kezdeményezésére fejlesztett HelpAPP  mobilalkalmazás terjesztésében is, amely a tanácstalan, bajba jutott gyerekeknek kínál instant segítséget.

 

 

Az UNICEF Magyar Bizottsága 2014 őszén végzett nem reprezentatív kutatást 1191 fő, 10-19 éves általános- és középiskolai diák körében a gyermekjogokról. Az eredményekből kiderül, hogy az elmúlt év sikerei ellenére bőven van még mit tenni, ugyanis:

Három gyerekből csak egy tudja, hogy vannak különleges, a felnőttekétől eltérő jogai, ugyanakkor a gyerekek 88 százaléka szerint fontos lenne, hogy ők is megismerhessék jogaikat.

- A megkérdezettek fele úgy gondolja, hogy a felnőttek nem engedik, hogy beleszóljanak az őket érintő kérdésekbe, és minden ötödik gyerek szerint a felnőttek nem tisztelik a gyerekeket.

- Magyarországon 1995 óta zéró tolerancia van érvényben a gyermekekkel szembeni erőszak minden formájával szemben. Ennek ellenére a válaszadók 44 százaléka, tehát közel minden második gyerek gondolja úgy, hogy egy pofon, vagy ha megütik, nem számít erőszaknak.

- A gyermekek kétharmada nincs tisztában azzal, hogy bántalmazásnak minősül, ha egy gyerek megüt egy másikat.

- Három gyerekből kettő nem kér segítséget, ha megsértették jogait, és a gyerekek fele nem is tud ilyenről a környezetében.

- Bár a megkérdezettek 96 százalékának van mobiltelefonja, és 88 százalékának profilja közösségi oldalon, a gyerekek fele nem érzi biztonságosnak az internetet.

- Minden harmadik gyereket ért már kellemetlen piszkálódás az interneten. Ilyen esetben a gyermekek fele megpróbálta megvédeni magát, de segítséget csak minden tízedik kért.

 

 

Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Telenorral való együttműködés új szakaszában nem csak a leginkább kiszolgáltatott gyerekeknek tudnak segíteni, hanem az Ébresztő-óra program országos hálózatának megerősítésén is dolgozhatnak, ami révén még több csemetében tudatosíthatják az őket megillető jogokat.

„Az UNICEF kutatásából az is kiderült, hogy a 13 éven aluli gyerekek 78%-a regisztrált már valamelyik közösségi oldalon, holott ez technikailag 13 éves kor alatt nem lehetséges. A szűrőrendszereket gyakran könnyű kijátszani, ezért helyezünk nagy hangsúlyt az oktatásra, tudatosításra. Apaként és vállalatvezetőként is elkötelezett vagyok a gyermekek biztonságáért, ezért is örülök annak, hogy ebben olyan nagyszerű partnerünk van, mint az UNICEF.” – mondta el Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója az együttműködés meghosszabbítása kapcsán.

 

 

Gyermekjogi szempontból vizsgálnák a vállalatok működését

Az Ébresztő-óra program jó példája annak, hogy a magánszektor is sokat tehet a gyermekek jogaiért. Egy vállalat a működése során észrevétlenül is hat a gyermekekre, akik nem csak fogyasztókként érintettek, de későbbi alkalmazottakként vagy vezetőkként, a vállalat körüli közösség és környezet tagjaiként is.

Az UNICEF a KPMG Tanácsadó Kft.-vel együttműködésben először készít Magyarországon felmérést arról, hogy a hazánkban működő legnagyobb vállalatok mennyire tartják szem előtt a gyermekjogok védelmét és érvényesülését működésük során. A 2015-ben induló auditprogram első, próbavizsgálatára a Telenor ajánlotta magát, így a szervezők kipróbálhatják és tökéletesíthetik a később szélesebb körben is végzett kutatási módszertant.

Szabó István a KPMG Vállalati Felelősségvállalási szakértője rávilágított, hogy bár sokaknak csak a gyermekmunka jut eszébe, ha a gyermekjogok és a vállalati környezet között keresnek összefüggést, pedig egy vállalat nagyon is hatással lehet a gyermekjogokra az általa alkalmazott termékfejlesztési módszereken, marketingkommunikációs eszközökön és foglalkoztatási szempontokon (pl. gyerekes szülők alkalmazása) keresztül.