20 éves a PlayStation – ünnepi kiadással készült a Sony

Czipperer Dia, 2014. december 3. 16:50

Ma, vagyis december 3-án lett húsz éves a PlayStation márka, melynek apropóján a vállalat egy limitált kiadású PS4 konzolszériával rukkolt elő. 

Nem mindennapi dizájnnal megáldott PlayStation 4 játékkonzolt mutatott be a Sony. Az első széria modellje, a PlayStation 1 pontosan húsz évvel ezelőtt, ezen a napon debütált Japánban. Ebből az alkalomból készült a különleges kiadás.

1994-ben indult útjára a PlayStation márka, mely azóta hosszú utat járt. Immár a negyedik generációs konzolt dobták piacra tavaly februárban. A Sony egy limitált kiadást készített a PS4-ből, mely a hagyományos fekete árnyalattól eltérően szürke színben és az eredeti logóval kerül forgalomba.

A házba a vezérlő ikonjait is belegravírozták, melyek között a 2-es számot és a 0-át is megtaláljuk. Ezek együtt a 20 éves évfordulót idézik.

Mindössze 12 ezer 300 darabot gyártottak belőle, és egyelőre csak az európai árcédulát fedték fel. A különleges kiadáshoz 499 euróért lehet hozzájutni. Kiskereskedelmi forgalomban nem lesz kapható. A vállalat elmondása szerint a különleges konzolt ezen a hétvégén Las Vegasban, a PlayStation Experience eseményen mutatják be, ahol várhatóan a további részletek is kiderülnek.

 

 

 

Forrás: Übergizmo.com