Új funkciókkal és videófilterrel bővült a Hangouts Android verziója

Czipperer Dia, 2014. december 11. 16:30

A LeWeb konferencián, Franciaországban jelentette be a Google, hogy új funkciók érkeztek az Android platformra szánt Hangouts szolgáltatásba.

Bardley Horowtz, a Google+ alelnöke beszélt a LeWeb konferencián arról, hogy frissítették a Hangouts applikáció androidos változatát. A program az új funkciók mellett néhány esztétikai változást is kapott.

A felhasználóknak ezentúl nagyjából 16 oldalnyi hangulatjel, matrica áll rendelkezésükre (pl. boldog szülinapot), melyeket a csevegés során elküldhetnek barátaiknak, ismerőseiknek. Emellett eddig alap videófilterek is elérhetők az alkalmazásban, mint például a szépia, fekete és fehér, hasonlóan az asztali alkalmazáshoz.
 


A kiegészítő megoldásokon túl új funkciókat is kapott a Hangouts, melyeket közvetlenül a csevegésbe integráltak. A program a jövőben lehetővé teszi, hogy a felhasználók térképen jelezzék, éppen merre járnak, ha a csevegőpartner erre kéri őket. Mindössze a térképen rá kell bökni egy pöttyre, vagyis nem feltétlenül kell megadni a valós tartózkodási helyet.
 


A kapcsolatokat egy „időbélyeggel” is ellátta a Google. A legutóbbi használat azt jelzi, hogy az ismerősök mikor használták legutóbb a szolgáltatást. A Beállítások fül alatt bárki módosíthatja saját legutóbbi használatát. Ezzel nyomon követhető, ki érhető el, és ki nem. Az új verzió mindemellett azt is lehetővé teszi, hogy a telefon névjegyzékét importálja a felhasználó.

 

Forrás: Techcrunch.com