A Google Playen, a YouTube-on és az iTuneson is elérhető a Sony vitatott filmje

Czipperer Dia, 2014. december 30. 11:10

A Sony vitatott filmje, a The Interview már elérhető a Google Play áruházban és a YouTube Movies tartalmai között. Sőt, végül az Apple iss beadta a derekát.

A Sony The Interview című filmje nagy port kavart az elmúlt időszakban. Nemcsak mondanivalója váltott ki ellenérzéseket, hanem hekkertámadás is érte a vállalat számítógépes rendszerét, valamint fenyegetéseket is kaptak, amelyeket sokan még most is Észak-Koreának tulajdonítanak. Persze nem véletlenül, hiszen a film arról szól, hogy két amerikai férfi megbízást kap a CIA-tól, hogy újságíróként az országba utazva öljék meg az észak-koreai vezetőt, Kim Dzsong Unt. Észak-Koreának – ahogy az várható volt – nem tetszett a film mondanivalója.

A fenyegetéseket bár többen Észak-Koreának tulajdonítják, amerikai biztonsági szakértők szerint nem ők a felelősek a támadásokért.

Korábban a rendszer feltörése és a további fenyegetések miatt lefújták a film premierjét, ám a Sony bejelentette, hogy nemcsak abban a 3000 kijelölt moziban lesz látható az alkotás, amelyekben először tervezték, hanem a Google Play áruházban és a YouTube Movies tartalmai közé is felkerült.

A Google elmondása szerint nagyon alaposan mérlegelték a terjesztés biztonsági kockázatait, és az összes kérdést megvitatva közösen arra jutottak, nem engedhetik, hogy néhány határozza meg a szólásszabadság határait egy másik országban.

A film már az iTunes kínálatába is bekerült. Igaz, a cupertinói cég kicsit nehezebben adta be a derekát, de most már náluk is letölthető a Sony alkotása.

Maga Barack Obama elnök is elítélte a döntést a betiltásról, azonban kisebb mozik már karácsony este vetíteni kezdték, és végül a Sony is úgy döntött, nem hagyja magát.

 

 

Forrás: Techspot.com, MTI