Hogyan lesz a jó ötletből sikersztori? – minden kiderül a startupokról az év első Okostelefon Akadémiáján

Kütyü Magazin, 2015. január 19. 12:50

Egy jó ötlettel napjainkban minden eddiginél könnyebb sikert elérni, hála az okoseszközöknek és az internetnek. A Telenor idei első Okostelefon Akadémiája igyekszik bátorítást adni mindenkinek, akinek van egy jó ötlete, mégpedig olyan előadók segítségével, akik maguk is egy-egy sikersztori részesei, alkotói. A január 21-i eseményen az Appra magyar! 2014 nyerteseit is kihirdetik.

Hogyan lesz egy ötletből sikersztori? Hogyan induljunk? Honnan tudhatjuk, hogy jó az ötletünk és hogyan vigyázzunk rá? Milyen csapatot érdemes építeni, és ki segíthet a megvalósításban? Mi működött eddig, mi lehet a jövő trendje? Mindezekre a kérdésekre választ kaphatnak azok, akik január 21-én ellátogatnak a Millenárisra.

A nyitóelőadásban a 2013-as év üzletemberének választott Vinnai Balázs, a MySis Digital Channels üzletágának vezetője mutatja be saját történetén keresztül, hogyan lesz egy online pénzügyekkel foglalkozó startupból valódi siker; milyen kompetenciák kellenek ahhoz, hogy mobillal kapcsolatos projektekkel foglalkozzon valaki, és mi lehet a jó üzleti modell titka egy startup számára.

Egy másik, nemzetközi szinten is kiemelkedő sikereket elért magyar startup, a Prezi regionális pr-vezetője, Faix Csaba előadásában az ötlet keletkezésének és gondozásának oldaláról közelíti meg az esemény témáját. Őt követően a magyar Youtube egyik legnépszerűbb szereplője, Szirmai Gergely, a Hollywood Hírügynökség videóbloggere mondja el történetét és tapasztalatait, hogy miként lehet saját magunkat és ötletünket márkává tenni, hogyan futhatunk be egy jó koncepcióval Youtube-on.

Ha egy ötlet megvalósul, és mobilalkalmazás készül belőle, az alkalmazásboltokon keresztül hozhat bevételt fejlesztőinek. Köles Kristóf, a Telenor Magyarország termékmenedzsere azt mutatja be, a milyen szerepe van a mobilszolgáltatónak abban, hogy ez a felhasználók és a fejlesztők számára egyaránt előnyös legyen.

 

 

Az izgalmas előadások után kerül sor az ország legnagyobb mobilalkalmazás-fejlesztő versenyének, az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) szervezésében zajlott Appra magyar! 2014 díjátadójára, ahol négy kategóriában (életmód, szórakozás, üzlet, kereskedelem) hirdetik ki a nyerteseket, vagyis az év hazai mobilalkalmazásait. 

A szokásokhoz híven az előadások mellett, az Okostelefon Akadémia Expo területén ezúttal is jelen lesznek újdonságaikkal a legnagyobb készülékgyártók. A Firefox, a Game Channel, a FreeDee printing és az IVSZ standjai mellett a látogatók pedig megismerkedhetnek az Appra magyar! verseny ígéretes fejlesztőinek alkalmazásaival is.

Az Okostelefon Akadémia rendezvénysorozattal a Telenor célja, hogy az egyre bővülő okostelefon-felhasználói kör számára releváns, előremutató és izgalmas témákat, felhasználási területeket mutasson be. Ennek megfelelően az események témáihoz kapcsolódó szakterületek elismert szakembereit hívja meg előadónak, bemutatkozási lehetőséget biztosít hazai fejlesztőcsapatok számára és alkalmat kínál a vendégeknek, hogy kérdéseiket, észrevételeiket közvetlenül a szakemberekkel is megvitathassák.

A rendezvény ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött. További részleteket a Facebookon találsz az eseményről.