A Raspberry Pi 2-re is érkezik a Windows 10

Czipperer Dia, 2015. február 2. 16:31

Ingyenesen elérhető lesz a Raspberry Pi 2-ön is a Windows 10 operációs rendszer. A népszerű szerkezet többek között a gyerekeknek segít a kódolás elsajátításában.

A Raspberry Pi is csatlakozik a Windows támogatású eszközök sorába. Ráadásul nem is akármilyen belépővel, ugyanis a bankkártya méretű mini PC továbbfejlesztett változatán rögtön a Windows 10-es verzió lesz elérhető. Eddig ugyanis elég nehézkes volt Windowst futtatni rajta.
 


Az otthoni programozásra szánt, Linux rendszerű Raspberry Pi első verziója 2012-ben debütált.  A „tudás megszerzésének eszközeként” számon tartott kütyüvel programozni is megtanulhatnak a vállalkozó kedvűek. A szerkezetet továbbfejlesztették, amely jobb processzort és kétszer annyi RAM-ot kapott. A hardverfrissítést szintén a napokban jelentette be a gyártó.

 

 

A Microsoft bejelentette, hogy hivatalosan is támogatja a Raspberry Pi Alapítvány legújabb eszközét, ami azt jelenti, hogy a Windows 10-es operációs rendszer is fut majd a fedélzetén, ráadásul teljesen ingyenes lesz.

Már különféle tesztverziók is elérhetők lesznek a végleges kiadásig, így a Paspberry Pi tulajdonosok addig is gyakorolhatnak az új rendszeren. A végleges kiadás az év vége felé érkezik. Addig is, a vállalat ígérete szerint további részleteket az elkövetkezendő hónapokban közölnek majd.

 

 

Forrás: TheVerge.com; Képek: makezine.com, venturebeat.com