Még várnunk kell a Windows 10 telefonos előzetesére

Farkas Norman, 2015. február 4. 15:48

A korábbi pketykák szerint február 4-én, vagyis ma teszi elérhetővé a Microsoft a Windows 10 telefonokra szánt kiadásának előzetes verzióját, de nagyon úgy fest, hogy még dolgoznak a rendszeren, és egy kicsit tovább kell várni a megjelenésésre.

A Microsoft azt ígérte a Windows 10 január 21-én tartott bemutatóján, hogy a rendszer okostelefonokra szabott verziója, a Windows 10 for Phones nem végleges kiadásban ugyan, de a közeljövőben eléhető lesz. Míg a rendszer számítógépes változatát a terveknek megfelelően széles körben elkezdték tesztelni, addig a Windows Phone felhasználók számára továbbra sem egyértelmű, mikor kezdhetnek el ismerkedni az újgenerációs platformmal mobiljukon.

A korábbi pletykák, melyek arra utalnak, hogy a Windows 10 for Phones előzetes, „preview” kiadását február 4-én adja ki a Microsoft, egyre inkább kacsának tűnnek, bár a szoftvercég nem erősítette meg és nem is cáfolta őket. A későbbi megjelenésre utal viszont a microsoftos Gabe Aul tweetje, miszerint jelenleg is dolgoznak a rendszeren. Sajnos Gabe azt mér nem árulta el, hogy haladnak és körülbelül mikoora végeznek, így továbbra is a sötétben tapogatózunk a megjelenés időpontja kapcsán.

Egy üdítő fejlemény azért érkezett a várva várt rendszerről, ami kcist elterelheti a figyelmünket a bizonytalanság gyötrelmeiről. Felbukkant ugyanis egy fotó (lent), amin nagyob kijelzővel szerelt „barátai” mellett egy Windows 10 for Phone-t futtató Nokia mobil is látható. Ha jól szemügyre vesszük a telefont, könnyen kiszúrhatjuk a Windows 10 egyik újítását, a függőlegesen négy sornyi hosszú, a Windows Phone 8.1-nél még nem látott csempét. 

 

 

[Forrás: Übergizmo]