Tesztprogram árulkodik a HTC One (M9) és One (M9) Plus tudásáról

Farkas Norman, 2015. február 20. 14:00

A Compubench adatbázisában bukkant fel a március elsején debütáló HTC One duó mindkét tagja, a One (M9) és annak méretesebb kiadása, a One (M9) Plus.

Már nem sokat kell várnunk a tajvani gyártó új nagyágyúinak leleplezésére, hiszen az idei Mobile World Congress előtti napon mindkét készülékről lehullik a lepel, sőt, – ha minden igaz – a cég első okoskarkötőjét, a Petrát is megismerhetjük.

Ami a telefonokat illeti, már számos velük kapcsolatos pletyka és kiszivárgott infó látott napvilágot, s most a Compubench tesztszoftver adatbázisában is felbukkantak, így még tisztább képet kaphatunk tudásukat illetően.

Az alant látható (kattintásra nagyobb méretben megjelenő) képernyőképek megerősítik a korábbi híreket, melyek szerint mindkét készülék 20 megapixeles hátlapi kamerával rendelkezik, vagyis kimarad belőlük a One (M8)-ban debütált Duo kamera képesség, mely egy másodlagos, mélységérzékelő kamera előnyeit aknázza ki. Ami a jövevényel előlapi kameráját illeti, a Compubench adatbázisa némi újdonsággal szolgál, ugyanis az eddig várt 4 megapixeles UltraPixel előlapi kamera helyett 12 megapixeles, 2160p videók rögzítésére alkalmas szelfi kamerát jósol a One (M9)-nek, miközben a One (M9) Plus esetében ugyanehhez a modulhoz maximum QXGA (2048 x 1536 pixel) felbontású videók felvételi lehetőségét rendeli.

 

 

Ha hihetünk az adatoknak, a One (M9) Plus előlapját egy élesebb, QHD felbontású megjelenítő uralja, aminek átmérője a „Plus” jelző dacára csupán 5,1 hüvelyk. Joggal kételkedhetünk ebben az infóban, hiszen a HTC USA tegnap közzétett Twitter bejegyzése szerint valami igazán nagyra számíthatunk március elsején.

Remélhetőleg nem téved az adatlap a készülékek chipsetjére vonatkozóan, ugyanis a One (M9) esetében a már régóta sejtett nyolcmagos, 64 bites Qualcomm Snapdragon 810 lapkára, a One (M9) Plusnál pedig a nyolc Cortex-A53 magot tartalmazó, PowerVR G6200 grafikus gyorsítóval és 3GB RAM-mal kiegészülő MediaTek MT6592 chipset jelenlétére voksol.

 

 

Mindkét készülék Android 5.0 Lollipop rendszerrel és Sense 7.0 kezelőfelülettel a fedélzetén érkezik, belső tárhelyük mérete pedig 32GB, melyből 23GB áll a felhasználó rendelkezésére.

A HTC a fenti modellek mellett várhatóan még idén leleplezi az élmezőnybe szánt Butterfly 3 modellt is, mely kiszivárgott adatok szerint 5,2 hüvelykes QHD kijelzővel hódít majd.

Amint friss fejlemények érkeznek a tajvani újdonságokról, természetesen beszámolunk róluk, és persze részletes beszámolóval is készülünk a március elsejére esedékes bemutatóról.

 

 

[Forrás: GSM Arena]