Négy új LG mobil a középmezőnyben

Farkas Norman, 2015. február 23. 09:54

A kisebbik dél-koreai gyártó bejelentette, hogy a barcelonai Mobile World Congress során a nagyközönség elé négy középkategóriás újdonságát, a Magna, Spirit, Leon és Joy okostelefonokat.

Az LG nem csak okosóra fronton próbálja majd lenyűgözni az egy hét múlva kezdődő Mobile World Congress látogatóit, hanem mobilok terén is igyekszik újdonságokat villantani. A vállalat bejelentette, hogy a nagyszabású eseményen lehet majd elsőként megismerkedni a 3G és LTE kiadásban is megjelenő Spirit, Magna, Leon és Joy okostelefonokat. A középkategóriába szánt jövevények nem olyan izgalmasak, mint a G sorozat következő tagja, ám az idei zászlóshajóra még egy ideig várnunk kell a friss hírek szerint, addig is be kell érnünk a most érkező négyessel.

A kvartett legerősebb tagja a négymagos, 1,2 vagy 1,3GHz-es processzorral meghajtott Magna, mely 1GB RAM-ot, 8GB bővíthető tárhelyet, 5 hüvelykes, 1280 x 720 pixel (HD) felbontású kijelzőt és 2580mAh kapacitású akkumulátort tudhat magáénak. A 139,7 x 69,9 x 10,2 milliméteres készülék 3G változatában 5, LTE kiadásában pedig 8 megapixeles hátlapi kamera teljesít szolgálatot. Utóbbi verzió fém hátlapot is kínál a gyorsabb adatátvitel és a jobb fényleső mellé. Az LG Magna fedélzetén megjelenésétől fogva az Android 5.0 Lollipop rendszer teljesít majd szolgálatot.

Tudás tekintetében igencsak hajaz a Magnára a Spirit nevű modell, amely hasonló felhasználói élményt igyekszik nyújtani egy fokkal kompaktabb kivitelben. A 133,3 x 66,1 x 9,9 milliméteres mobil előlapján egy 4,7 hüvelykes HD kijelző terül el, energiaellátását pedig egy 2100mAh kapacitású aksi biztosítja.

 Nagyobb testvéreiéhez hasonló belsővel bír a Leon, ám esetében már csak 4,5 hüvelykes FWVGA érintőkijelzőről beszélhetünk. A 129,9 x 64,9 x 10,9 milliméteres telefon hátlapja alatt egy 1900mAh-s telep dolgozik.

Az LG Joy az újdonságok közül a legkisebb. A 122,7 x 64 x 11,9 milliméteres masina működéséről régiótól függően egy kétmagos vagy négymagos processzor gondoskodik, amit 1 vagy fél gigabájt RAM, illetve 8 vagy 4GB bővíthető belső tárhely és 1900mAh-s akkumulátor egészít ki. A 4 colos WVGA megjelenítővel szerelt készülék Android 4.4 KitKat vagy 5.0 Lollipop rendszerrel kerül majd forgalomba.

 

 

 

[Forrás: GSM Arena]