Nem az arany borítású Apple Watch a legdrágább a sorban

Czipperer Dia, 2015. március 19. 12:05

Több kivitelben is kapható lesz az Apple okosórája a piacon. Eddig úgy tudtuk, az arany borítású változat lesz a legdrágább a sorban, ám kiderült, hogy a sokak számára horrorárúnak tűnő eszköz csak a kezdet, a luxuskivitel még tovább fokozható.

Áprilisban érkezik az Apple okosórája a piacra. A nemrég bemutatkozott Apple Watch-ról edddig úgy tudtuk, három kivitelben lesz kapható, azonban kiderült, hogy a modellek sora még nem ért véget a 10 ezer dolláros arany borítású Watch Editionnel.

Az eddig legdrágábbnak hitt modell 18 karátos arany borítással és egyedi tervezésű szíjakkal érkezik, és csak korlátozott számban lesz kapható. Van azonban ennél is túlárazottabb alternatíva. Szintén a hölgyeket megcélozva az Apple még egy moddellel bővítette a sort. A vállalat a 18 karátos arany változatot turbózta fel egy kicsit, és tornászta az egekbe az árát a gyémánt berakással. Lux Watch Omni névre keresztelt karóra ugyanis 114,995, amely több, mint tízszerese az arany modellnek.

A karóra 38 és 42 milliméteres szíjakkal egyaránt kapható lesz. Az óra tervezőcsapata, a Brikk a hagyományos arany árnyalat mellett rózsaszín arany és platina színekben is értékesíti majd az eszközt.
 


Meglepőnek tűnhet elsőre, de az Apple egy "pénztárcabarát" verziót is kínál a gyémántberakásos modellből. A jelző természetesen túlzó, hiszen a Lux Watch Deluxe nevű modell 49,995 dollárba kerül, amely még mindig ötszöröse a szintén nagyon drága arany változatnak. Ez a verzió pedig mindhárom, az arany kivitelnél is elérhető változatban is kapható lesz.
 

Különbség a két luxuscikk között – Lux Watch Deluxe (balra) és Lux Watch Omni (jobbra)


A Lux Watch Omni már előrendelhetó a Brikk oldalán, melynek ára 10 ezer dollár.