Nagyobb frissítést kapott az Android Wear

Czipperer Dia, 2015. április 22. 11:05

Frissült a Google okosóra platformja, az Android Wear. Az update révén többek között Wifi támogatást kapott az eszköz.

Hivatalosan is megkapta az Android Wear korábban rebesgetett frissítését. A megújult rendszer minden olyan eszközre elérhető lesz, melynek fedélzetén a Google rendszere fut, kezdve az LG Watch Urbane-nal, majd fokozatosan követi őt a többi eszköz az elkövetkezendő hetekben.

A frissítés révén a platform Wifi támogatást kapott, amely azt is jelenti, hogy a telefont akár otthon is hagyhatjuk, azonban ez nem minden. Az alkalmazások ezentúl always-on módban is rendelkezésre állnak, valamint az óra kijelzője is mindig bekapcsolva lehet. Korábban ez a funkció csupán a kijelzőre volt szűkítve, mely ilyen módon mutatta a pontos időt. A fejlesztőknek is hasznos lehet ez a megoldás, hiszen alkalmazásuk ezáltal egészen addig látható lesz, míg szükség van rá.

Az animációhoz kattints a képre

A képernyőn az óra csak akkor válik teljesen színessé, ha a felhasználó aktívan nézi azt, ezzel energiát takarítva meg az adott eszköznek.

A gesztusvezérlést is beépítették az Android Wearbe. Ha pedig egy hangulatjelet szeretnénk küldeni, elég csak az órára rajzolni. A Google képes felismerni az adott karaktert, és a végeredményt elküldeni a szándékolt címzettnek.

A frissítés csupán néhány nappal az Apple Watch piacra kerülése előtt jelent meg.

 

 

Forrás: GSMArena.com