A Fitbit vezeti a viselhető eszközök piacát

Vértes Judit, 2015. május 27. 09:15

Ha úgy döntünk, hogy okosórát szeretnénk viselni, akkor ma már számos eszköz közül választhatunk. A nagy nevek, mint az Apple vagy a Samsung mellett ott vannak például a fitness funkciókra fókuszált Garmin és Fitbit eszközök közül. Utóbbi jelenleg első helyen áll a népszerűségi listán.

Úgy tűnik, hogy a viselhető eszközök közül jelenleg e Fitbit vezeti a piacot. Ez a Canalys elemzéséből derült ki, ami alapján a Fitbit érte el a legnagyobb éves növekedést. A második helyen a viselhető eszközeiről kevésbé ismert Xiaomi áll, ezt a pozíciót valószínűleg a jó árainak köszönheti.

A Garmin a harmadik helyen áll a Canalys szerint, bár a Garmin Forerunner 225 a beépített pulzus kijelzővel bizonyára növelte az eladások számát. A Canalys eredménye alátámasztja azt a korábbi jelentést, mely szerint a Fitbit a piac 68%-át uralja.

A  Canalys elemzői szerint az Apple Watch megjelenése negatívan hat más cégekre annak ellenére, hogy csak iPhone készülékkel működik, ami jelentősen korlátozza az elérhetőségét. Mindenesetre az Apple Watch irányt mutatott az okos órák világában, és valószínűleg az idei évben az Apple Watch órák szállítása lesz a legmagasabb. 

 

 

Forrás: Übergizmo.com