Új operációs rendszert kapott az Apple Watch

Czipperer Dia, 2015. június 9. 11:00

Az Apple Az idei WWDC-n (World Wide Developer Conference) mutatta be watchOS 2 operációs rendszerét, melyet kimondottan a Watch-hoz terveztek.

Tim Cook, az Apple feje jelentette be új operációs rendszerüket, melyet a gyártó a vállalat az Apple Watch okosórájához tervezett. Elmondása szerint az új watchOS 2 több időt, lehetőséget ad a a fejlesztők számára, hogy appokat fejlesszenek az Apple Watch-hoz, amely –  úgy véli – megváltoztatja majd a világot.

Míg a térképnek, zenének és leveleknek eddig közvetlen hozzáférésük volt minden órában található funkcióhoz, a harmadik féltől származó appokhoz Bluetooth kapcsolat kellett, hogy az iPhone-nak kommunikáljanak. Ez azonban csökkentette funkcionalitásukat.

Az új Apple Watch Native App SDK révén azonban a fejlesztők teljesen kihasználhatják a Watch funkciókat, mint például a HealthKitet és a szívritmusmérő szenzor nyújtotta előnyöket. A fejlesztőknek továbbá arra is lehetőségük nyílik, hogy létrehozzák saját egyedi widgetjeiket, amelyeket óra számlappal láthatnak el. A felhasználók pedig maguk is tertreszabhatják az óra kezdőképernyőjének kinézetét. A Photos appon keresztül kiválaszthatnak egy saját képet, vagy akár Apple time-lapse videókat is is bállíthatnak háttérként.
 


Az új Apple Watch szoftverrel egy új feature is érkezik. Ezt Time Travel névre keresztelték, és lényege, hogy megnézhetjük napjaink legfontosabb információit. Az alkalmazás a naptár, az időjárás és egyéb információkból dolgozik, és végigpörgetve az órákat, minden időpontban a lehető legrelevánsabb dolgokat teszi közzé (lásd az animáción).
 

 

Az animációhoz kattints a képre

A további fejlesztések között szerepel az emailekre való egyszerű válaszadás a Siri révén, valamint a FaceTime audio valamint az Apple Pay fejlesztések is.

További jó hír, hogy a térképes tömegközlekedés is jobb lett az Apple Watchnál, az Apple sokat dolgoztt az útvonalak továbbfejlesztésén a Mapsben.

Az Apple HomeKit megoldása révén pedig a felhasználóknak lehetősége nyílik arra, hogy vezéreljék az arra alkalmas otthoni okoseszközt, mint például az alkalmazás-kompatibilis okosizzókat. mindezt pedig egyszerűen a csuklójukról, az óra révén tehetik meg. A Taptic Engine-nel pedig a fejlesztők biztosítják a felhasználók számára, hogy alkalmazásukon keresztül fizikai visszajelzést küldjenek másoknak.

A vállalat reményei szerint a harmadik féltől származó Watch alkalmazások idén ősszel érkeznek majd. A watchOS 2 fejlesztői beta változata hátfőn debütált.

 

 

Forrás: Mashable.com