Megérkezett az Oppo Mirror 5

Farkas Norman, 2015. július 17. 17:40

Az Oppo újdonsága a középmezőnyben versenyez és leginkább tükröződő, mintás hátlapjával próbálja felhívni magára a figyelmet. A látványos külső persze nem minden, a Mirror 5 friss operációs rendszerrel és LTE támogatással is büszkélkedhet.

A kínai gyártó bemutatta Mirror 5 nevű üdvöskéjét, mely az R1x modellhez hasonló élményt igyekszik kínálni alacsonyabb árcédula mellett. A Mirror 5S alacsonyabb felbontású kijelzővel szerelt ikertestvérének tekinthető készülék leglátványosabb része az R1x-től örökölt, tükrös hátlap, amit háromszög mintákkal tettek még érdekesebbé a mérnökök. A Mirror 5 emellett fém kerettel és 7,7 milliméteres karcsúsággal dicsekedhet, súlyából (160g) pedig érezhető, hogy van benne anyag.

 

 

Az 5 hüvelykes qHD kijelzővel megáldott újdonság két SIM foglalatot (egy microSIM és egy nano SIM), illetve egy microSD kártyahelyet tudhat magáénak, és szerencsére a WiFi, a Bluetooth és az infra, valamint az LTE modult sem hiányzik belőle. A készülék működéséért egy 64 bites, négymagos 1,2GHz-es Snapdragon 410 processzor felel, melyet 2GB RAM, 16GB tárhely és 2420mAh kapacitású akkumulátor egészít ki. A mobil fedélzetén az Android 5.1 Lollipop rendszer Color OS 2.1 felülettel felturbózott kiadása teljesít szolgálatot.

 

 

Bár a Mirror 5 a középmezőnyben versenyez, igen izgalmas képalkotási képességekkel rendelkezik. 5 megapixeles előlapi kamerája az Oppo Beautify 3.0 szoftverével kiegészülve elég ütős szelfik készítésére képes, 8 megapixeles, f/2.2 fényerejű lencsével ellátott hátlapi moduljával pedig akár Full HD videókat is rögzíthetünk. Hála a kamera szoftvernek, time-lapse felvételeket és GIF animációkat is készíthetünk kreatív kedvünkben a telefonnal.

A Mirror 5 tizenöt piacon kezdi meg hódítását, többek között Délkelet-Ázsiában, Dél-Ázsiában, Mexikóban és a Közel-Keleten, ám az még rejtély, hogy pontosan mennyiért és mikortól lehet hozzájutni.

 

[Forrás: The Verge]