A Xiaomi elárult néhány részletet az Mi 4c modellről

Czipperer Dia, 2015. szeptember 21. 13:55

A Meizu és a Xiaomi is előszeretettel használja saját Weibo profilját, hogy közlegő jövevényeiről információt csepegtessen. Most a soron következő Xiaomi Mi 4C modellről árultak el néhány részletet.

Li Nan a Xiaomi társalapítója és elnöke és Lei Jun, a vállalat igazgatója és társalapítója árult el néhány részletet a Weibón a közelgő Xiaomi Mi 4c mobilról.

Elsőként, a telefon „csomagolása” lesz más, mint az eddig megszokottak. Színesebb kombinációban lesz majd kapható a mobil: narancs és fehér árnyalatokban. Emellett  Dual-SIM verzióban is elérhető lesz, valamint egy 4G-képes eszközről van szó.


Ez utóbbi dupla 4G adatkapcsolatot jelent, vagyis mindkét SIM kártya támogatja ezt a kapcsolati módot, míg az Mi 4i modellnél csupán az egyik kártya volt 4G-, a másik mindössze 2G-képes.

Más androidos modellekhez hasonlóan a Xiaomi Mi 4c dupla érintéssel feloldható lesz – hasonlóan az LG Knock On funkciójához –, illetve ugyanez visszafele is működik majd, vagyis ily módon le is lehet majd zárni. Lei Jun továbbá azt is megerősítette, hogy a készüléket a Snapdragon 808-as lapka hajtja majd. Ez egy hatmagos, Adreno 418-as GPU-val megtámogatott processzor lesz.

A készülék USB Type-C csatlakozóval érkezik

A szakember azt is hozzátette, hogy a telefon jobb kapcsolódási képességekkel rendelkezik majd, és a letöltés 20%-kal gyorsabb lesz, mint a korábbi modellek esetén.

Az előzetes pletykák alapján a telefon 5 hüvelykes, 441 ppi Full HD megjelenítővel érkezik majd. Három verzió is kapható lesz a modellből: egy 2 gigabájt RAM-mal és 32 ggiabájt tárhellyel felszerelt, illetve egy 3 gigabájt RAM-mal és opcionálisan 32, illetve 64 gigabájt tárhellyel megáldott változat is érkezik.

A készülék főkamerája, ha minden igaz, 13 megapixeles, míg az előlapi fényleső 5 megapixeles lesz, üzemidejéről pedig egy 3080 mAh-es akkumulátor gondoskodik. A mobil fedélzetén a MIUI 7 flehasználói felületttel ellátott Android 5.1-es verzió fut.

Egy fontos, sokat emlegetett funkciót azonban egyik szakember sem emelt ki: az infravörös portot. Ezt, ha minden igaz, a készülék biztonságának szolgálatában használnák.

Az új mobil október 3-án mutatkozik be a nagyközönségnek, és ha hihetünk a pletykáknak, mindössze 100 ezer darabot gyártanak majd belőle.

 

 

Forrás: Phonearena.com