Decemberben frissülnek csak a jelenlegi Lumia mobilok

Czipperer Dia, 2015. október 7. 14:15

Bár már jövő hónaptól kaphatók lesznek a most debütált Windows 10-es Microsoft mobilok, a jelenleg piacon lévő készülékek fedélzetére csak decemberben érkezik az új rendszer.

A Microsoft saját Facebook oldalán, egy kommentben közölte, hogy még kicsit várni kell még a jelenlegi Lumia tulajdonosoknak a Windows 10-es frissítésre. A Lumia 950 és 950 XL modell bejelentése kapcsán az egyik felhasználó arról érdeklődött, a meglévő Lumia 640 és 640 XL modellek mikor kapják meg a frissítést.

A Microsoft közlése szerint az új rendszer jelenleg PC-kre és táblagépekre érhető el. Miután azonban a Lumia 950 és 950 XL modell szélesebb körben is elérhető lesz, a Windows 10 mobil verziója is megérkezik más eszközökre, beleértve a mobiltelefonokat is. Kifejtették továbbá azt is, hogy ennek időpontja decemberre tehető.


Egy külön hozzászólásban arról is beszéltek, hogy céljuk a legtöbb Windows Phone 8.1-es mobilra elérhetővé tenni a Windows 10-es frissítést. Azt azonban hozzátették, hogy a frissítéshez minimum 64 gigabájt tárhely szükségeltetik. Ez egyben tehát azt is jelenti, hogy több mobil is kimarad majd a sorból, köztük a Lumia 530-as készülék is.

 

 

Forrás: GSMArena.com