Microsoft Band 2: jobb kijelzővel és magasságérzékelővel

Farkas Norman, 2015. október 8. 17:38

New Yorkban tartott, Windows 10 eszközökről szóló eseményén mutatta be a Microsoft okoskarkötőjének új generációját, a Band 2-t. Bár az újdonság nagyon hasonlít elődjére, sokkal okosabb annál.

A Microsoft Band csapat egyik tagja, Lindsey Matese beszélt a New York-i eseményen a közönségnek a redmondi óriás új okoskarkötőjéről, mely nemes egyszerűséggel a Band 2 nevet kapta. Az újratervezett készülék elődjénél jóval rugalmasabb kialakítást kapott, Gorilla Glass 3 üveggel védett kijelzője pedig még íveltebb. Jó hír, hogy az edzett üveg használata nem ment az érzékelés kárára, ellenben jobb ellenálló képességgel kecsegtet, mint a sima plexi.

Az újragondolt dizájn mellett kisebb-nagyobb okosításokat is kapott az új kütyü. Ezek közé tartozik a Cortana személyi asszisztens támogatás, ami a hanggal vezérelhető viselhető kütyük közé emeli a Band 2-t, amely ezen a fronton máris a Sirivel dolgozó Apple Watch kihívójának tekinthető. A készülék képes monitorozni az alvásunkat és a mozgás révén elégetett kalóriákat is számolja, az ezekről készített statisztikákat pedig a Microsoft Health alkalmazásba küldi, ahol kényelmesen áttekinthetik a felhasználók.

 

 

A készülék egy további újítása egy tizenegyedik szenzor, ami nem más, mint a barométer, vagyis a légnyomásmérő. Ennek segítségével az eszköz képes a tengerszint fölötti magasság megállapítására, ami pontosabb mozgáskövetést tesz lehetővé és kifejezetten jól jön lépcsőzéskor vagy hegymászáskor.

A Microsoft – a Garmin és a további, hasonló szegmensben próbálkozó vállalat szomorúságára – nem volt rest egy golf edzőprogramot készíteni a Band 2-höz, ami a készülék giroszkópját és távolságérzékelőjét használja a lendítések figyeléséhez. A szoftver olyan profi, hogy képes különbséget tenni a valódi és a gyakorló lendítések között.

A Microsoft Band 2 október 30-tól lesz elérhető, ára 249 dollár körül alakul. Az okos kiegészítő használható Android, iOS és Windows rendszerű készülékekkel is.

 

 

[Forrás: Mashable]