Már „idegenekkel” is beszélgethetünk a Facebookon

Czipperer Dia, 2015. október 28. 13:10

A Facebook megkönnyíti a felhasználók számára a csevegést a Messenger alkalmazásban. Mostantól azokkal is könnyebben kapcsolatba léphetünk, akik eddig nem voltak ismerőseink a közösségi oldalon.

A Facebook egy új funkciót mutatott be Messenger szolgáltatásánál. Dacid Marcus, a Facebook Messenger részlegének vezetője számolt be a Message Request névre keresztelt újdonságról, amely megkönnyíti a felhasználók számára, hogy olyan emberektől fogadjanak üzenetet, akiket nem ismernek a közösségi oldalon.

Eddig, ha egy, a Facebookon számunkra ismeretlen felhasználó küldött nekünk üzenetet, az egyéb mappába került a levél, egy különálló szekcióban jelentek meg az üzenetek. Ezt nem jelezte külön a rendszer, vagyis az adott user csak akkor vette észre, hogy új, egyéb üzenete érkezett, ha belépett az adott mappába. 


Ennek megkerülésére is van lehetőség, méghozzá oly módon, hogy a felhasználó egy dollárt fizet a Facebooknak.
 

Mindez mostantól azonban nem így jelenik majd meg, hanem a bejövő üzenetenél üzenetfelkérésként jelenik majd meg. A felhasználók pedig eldönthetik, szeretnék-e elolvasni ezeket, vagy mellőznék inkább.

 

Forrás: Mashable.com