Két hullámban érkezhet a Windows 10 frissítés a korábbi Lumia mobilokra

Czipperer Dia, 2015. november 10. 11:40

Bár egyelőre a Microsoft még nem közölte hivatalosan, mikor érkezik a Windows 10 operációs rendszer a mobilokra, egy kiszivárgott jelentésből megtudunk néhány dolgot.

A lengyel Orange Poland mobilszolgáltató háza tájáról érkezett a hír, miszerint hamarosan frissülnek a korábbi Lumia mobilok a legújabb, Windows 10-es operációs rnedszerre. Bár korábban is lehetett már arról hallani, hogy decemberre várható az update kezdete, azonban az oldal szerint két nagyobb hullámban érkezik majd.

Elmondásuk szerint az első valóban decemberben, méghozzá 14-én kezdődik. Ez a Lumia 630, 635, 640, 735 és 830-as modelleket érinti. Sajnos a második hullám viszont csak később érkezik, ezt jövő év februárjára datálják. Ez a Lumia 520, 532, 625, 720, 820, 920, 925, 930, 1020 és 1320 fedélzetére hozza el a Windows 10-et.


Egyelőre nincs hír a korábbi zászlóshajó Lumia 1520-as modellről. Bár ennek oka az is lehet, hogy a készülék Lengyelországban kártyafüggetlen verzióban kapható, és az Orange Poland szolgáltatónak nincsen kötődése a készülék frissítéséhez.

Így tehát az is világos számunkra, hogy ez alapján nem vonhatunk le általánosításokat, pontosan mely modellek kapják majd meg fedélzetükre az új rendszert, hiszen ez a lista csak a szolgáltató kínálatában kapható telefonokra vonatkozik.

 

 

Forrás: GSMArena.com