Elegáns mozgásra is képes a NASA humanoid robotja

forrás: Prím Online, 2015. december 18. 16:35

A NASA legújabb videójában feltárta, hogy R5 névre keresztetl humanoid robotja nagyon kecsesen képes mozogni.

A NASA új videót tett közzé. A felvétel bizonyítja, hogy a Valkyrie névre keresztelt gép képes egyedül is mozogni, ez a funkció pedig létfontosságú az űrügynökségnek, hiszen azt tervezi, hogy robotokat vet be a Mars és más idegen világok feltérképezésére.

Az 1,8 méter magas és 130 kilogrammos Valkyrie még eleganciával és egyensúlyozó-képességgel is rendelkezik. A videó egyben azt is feltárja, hogy képes súlyát egyik lábáról a másikra helyezni, illetve egy lábon egyensúlyozni, miközben előre és hátra hajol.

Az eszközt eredetileg arra tervezték, hogy segítsen a katasztrófa-elhárításban, illetve mentőakciókban. Novemberben viszont a NASA további kutatásokra és fejlesztésekre két példányát egyetemi csoportoknak adományozta. Az egyiket a bostoni Northeastern Egyetem kapta, a másikat pedig a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT). A NASA abban reménykedik, egy nap Valkyrie-t küldheti a Marsra, hogy előkészítse az emberek érkezését.

Míg nem ő az első humanoid robot, amelyet a NASA az űrbe küldött, az első, amelyik két, az emberéhez hasonló lábon áll.

A 2011-ben a Nemzetközi Űrállomásra feljuttatott Robonauta-2 – avagy R2 -, csak deréktól felfelé idéz embert.A SpaceX teherűrhajója felszállította lábát, és amelyet 2014-ben meg is kapott. Azonban még ekkor sem nyerte el az emberformát. A vékonynak és rugalmasnak tűnő lábak inkább idéznek egy pipatisztítót, végükön pedig lábfej helyett egy pár fogó kapott helyet.
 

 

Forrás: Space.com/NASA