Jön a IV. Magyar Marketing Fesztivál

Kütyü Magazin, 2016. december 5. 13:25

A tavaly 1200 résztvevővel megrendezett, teltházas konferencia minden eddiginél erősebb szakmai programmal és „show”-val érkezik immár 4. alkalommal. A negyedik Magyar Marketing Fesztivál ezúttal január 26-án lesz.

Az esemény célja – már már hagyományosan – a várható, 2017-es év üzleti- és marketingtrendek bemutatása; A hazai kkv-üzleti év megnyitása marketing- és kommunikációs szakemberek, cégvezetők és marketing döntéshozók részvételével. A rendezvényen 15 előadó – az adott szakterület jeles vagy éppen piacvezető képviselője – beszél az előttünk álló évre javasolt marketingeszközökről, -módszerekről, -megoldásokról.

„A feldolgozott témákat a tavalyi évekhez hasonlóan most is hosszas piackutatás előzte meg annak érdekében, hogy a cégvezetők, döntéshozók és szakmabeliek azt kapják, ami valóban érdekli őket, amit leginkább fejleszteni szeretnének saját cégükben” – fogalmazott Miklovicz Norbert, a marketing esemény főszervezője, a Marketing112 kkv-marketingszakértője.

A tavalyi több mint 40 standos szakkiállítás után újra, jobbnál jobb kivitelezők várják a látogatókat, és ismét lesz üzleti kapcsolatépítő (networking) rendezvény, ahol szakértői segítséggel gyors, moderált üzleti kapcsolatépítésre, kapcsolati tőke megosztására van lehetőség.

 


Idén is lesz újdonság: a „Milliárdosok klubja”, amely egy kerekasztal-beszélgetés, ahol milliárdos forgalmú, "kicsiből naggyá váló", hiteles, családi cégek vezetői inspirálják tapasztalataikkal a hallgatóságot.

A konferencián idén is kiosztják a Magyar Marketing Fesztivál Díjat annak a szakmai szakértőnek és társaságnak, akik előző évi munkásságukkal nagy hatással voltak a kkv-piac fejlődésére.