Presser-Novák szerzeménye, a „Dobj egy papírrepülőt” a Telekom téli kampányában debütált

Kütyü Magazin, 2017. január 3. 11:12

A kommunikáció napjainkban óriási változásokon megy át, számos eszköz áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy újrateremtsük a kapcsolatot. Hívhatunk valakit telefonon, írhatunk neki hosszabb vagy rövidebb formában, SMS-ben vagy a chat-applikációkon keresztül, képben, hangban, videóban. 

Ma már nincsen technikai akadály, a szándék megjelenését azonnali kapcsolatfelvétel követheti. Sokkal könnyebb a kapcsolattartás is, mégis gyakran előfordul, hogy halogatjuk a kezdeményezést. Persze gyakori jelenség, hogy az ember az utolsó pillanatban „fordul vissza”, nem küldi el az üzenetet, nem nyomja meg a hívás gombot, vagy leteszi, mielőtt kicsöngene a telefon. Ezekről az el nem küldött üzenetekről, mondatokról, gesztusokról – amelyek bár nagyon fontosak, valamiért mégsem jutnak el a címzetthez – is szól  Presser Gábor és Novák Péter legújabb dala, a „Dobj egy papírrepülőt!” is, amely Rúzsa Magdi előadásában hangzik el a Telekom a dalhoz készített videoklipjében. A klip különlegessége, hogy feltűnnek benne a Telekom Facebook közösségének leginkább odaillő levélkezdeményei, el nem küldött üzenetei. 

A Telekom téli kampányának központi gondolata az emberi kapcsolatok megerősítése, üzenete, hogy a Telekom minden értelemben áthidalja a távolságokat az emberek között, az ünnepi időszak pedig egy jó apropó, hogy ezért mindenki személyesen is tegyen valamit. A kampány kreatív koncepciója arra a gondolatra épül, hogy karácsonykor különösen fájdalmas érzés ráébredni, hogy valakivel az évek során eltávolodtunk egymástól. Bár ma gyakran szokták ezért a felgyorsult kommunikációt hibáztatni, valójában ez egy természetes folyamat, amely mindenkit érint. A Telekom karácsonyi reklámszpotjában, amelynek zenéjét, egy Presser Gábor és Sztevanovity Dusán által írt LGT dalt, a Gondolj rám egy részletét Rúzsa Magdi énekelte fel, egy testvérpár konfliktusokkal teli történetén át mutattuk be, hogyan tud akár egy kis gesztus is kibékíteni mély ellentéteket, ha a különbségeink helyett inkább azt keressük, ami közös bennünk. 

A klip, amelynek fő mondanivalója a ki nem mondott gondolatok jelentősége és az emberi kapcsolatok fontossága: