Itt a Fuse 1 asztali SLS 3D nyomtató és a Form Cell digitális gyár

Kütyü Magazin, 2017. június 21. 08:05

A professzionális 3D nyomtatótechnológiák széles körben elérhetővé tételét zászlajára tűző Formlabs bejelentette a vállalat első, szelektív lézerszinterezéssel (SLS) dolgozó 3D nyomtatóját, a Fuse 1-et. Az amerikai startup emellett egy, a már világszerte népszerű SLA nyomtatójára, a Form 2-re épülő gyártásautomatizáló rendszert is bemutatott Form Cell néven. Az új megoldások elérhető valósággá teszik a gyártásba integrált 3D nyomtatást. 

„Amikor 2012-ben bemutattuk a világ első asztali, sztereolitográfiás 3D nyomtatóját, akkor a Form 2 egy addig elérhetetlenül drága technológiát megfizethető közelségbe hozott, és ezzel globálisan új lehetőségeket teremtett a tervezők és mérnökök számára.” – nyilatkozta Max Lobovsky, a Fromlabs ügyvezetője. „A Fuse 1 3D nyomtatóval ugyanezt a forradalmat szeretnénk a szelektív lézerszinterezés területén véghez vinni, és ezt a produktív technológiát is a szakemberek széles köre számára elérhetővé tenni. A Form Cell pedig egy skálázható, hatékony gyártómegoldás, amely a Form 2 már világszerte bizonyított képességeire építve képes integrálni a 3D nyomtatást a gyárak napi munkafolyamataiba.”

Számos vállalat, köztük olyan világmárkák, mint a Google, már tesztelik a Formlabs új rendszereit. Emellett a New Balance sportszergyártó cég is stratégiai partnerségre lépett a 3D nyomtatógyártóval, hogy nagyobb teljesítményű lábbelik gyártásához használják a vállalat gépeit.

„Funkcionális alapanyagaival és a 3D nyomtatás korlátainak minimalizálásával az SLS technológia jelentősen megkönnyíti a mérnökszakembereink és formatervezőink munkáját.” – mesélte David Beardsley, a Google ATAP Skunkworks menedzsere. „A Fuse 1-gyel magas minőségű, funkcionális és erős alkatrészeket készítünk nagyon rövid ciklusidővel, amelynek hála a tervezői folyamataink az ötlettől a végső termékig jelentősen felgyorsultak.”

„A Fuse 1 és a Form Cell megoldásai széles utat nyitnak az innovatív ötletek előtt a prototipizálástól a gyártásig, mivel a tervezőcsapatok könnyen tudnak iterálni az ötletek között és saját maguk, órákon belül képesek legyártani akár a végtermékeket is.” - magyarázta a Formlabs magyar alapítótagja és a vállalat termékfejlesztési vezetője, Lakatos Dávid.

 

Házonbelüli szelektív lézerszinterezés a Fuse 1-gyel

A Fuse 1 az SLS technológia elismert ipari képességeit teszi bármely mérnök asztalán elérhetővé, a Formlabs igérete szerint olyan megbízhatósággal, amilyen a Form 2 asztali SLA 3D nyomtatót mára globálisan közkedveltté tette. 

A Fuse 1 az iparban ellenállóságáért kedvelt PA 11 és PA 12 nejlon alapanyagokkal dolgozik, a vele szinterezett tárgyak minősége pedig megfelel vagy túlmutat a versenytársai által nyújtott tulajdonságokon.  A szelektív lézerszinterezést már előszeretettel és széles területen alkalmazza az ipar teherautók pótalkatrészeitől, személyre szabott ruházat additív gyártásáig. A technológia előnyei közé tartozik, hogy a poralapanyagnak hála nincs szükség támasztékok nyomtatására, amely így még bonyolultabb és részletesebb tárgyak előállítását teszi lehetővé, a fel nem használt anyagnak pedig akár 50%-a újra hazsnosul a gyártás során. Az SLA technológia így az egyik legalacsonyabb 3D nyomtatott modell / darabárat biztosítja. 

A Fuse 1 a ma elérhető, ipari SLS nyomtatók árának közel huszadáért (9999 EUR) lesz megvásárolható. A komoly érdeklődők az első darabokat a Formlabs oldalán tudják lefoglalózni, akik pedig kivárnák a gép teljeskörű piaci bevezetését, a hazai hivatalos forgalmazó, a FreeDee Printing Solutions oldalán tudnak feliratkozni egy értesítőre. A Fuse 1 egy induló csomag részeként is megvásárolható lesz, amely egy utómunka állomással, tartalék nyomtatótartállyal és alapanyaggal egészíti ki a gép gyári tartozékait. A szállítás megkezdése 2018. közepén várható.

 

Form Cell, a digitális gyár

A Form Cell a Formlabs 3D nyomtatási folyamatvezérlő megoldása, amely a darabár csökkentését célozza azzal, hogy párhuzamosít és automatizál ismétlődő munkafeladatokat. A Form Cell egy robotizált állványrendszer, amely a Form 2 3D nyomtatók nagyobb farmja, Form Wash ultrahangos mosók és Form Cure UV kamrák közti manuális feladatokat automatizálja, ezzel megteremtve egy önműködő, nonstop, ipar 4.0 technológiás, digitális gyárat.

 

Mit jelent mindez a gyártás számára?