Túl a tízezer letöltésen a runaddict applikáció

Kütyü Magazin, 2017. augusztus 10. 13:48

Átlépte a tízezret a runaddict futóalkalmazás letöltéseinek száma, miután több száz új felhasználó az NN Night Run Budapest 2017 futóverseny alkalmából töltötte le az appot. Ez nem is meglepő annak fényében, hogy egy friss felmérés szerint már minden második amatőr futó az okostelefonjával indul sportolni.

Óriási érdeklődés kísérte az idén negyedik alkalommal megrendezett NN Night Run Budapest éjszakai futóversenyt: a megmérettetésen közel ötezren vettek részt, mintegy ezerrel többen, mint tavaly. A versenyhez az NN Biztosító először csatlakozott névadóként. 

A résztvevők növekvő száma azt támasztja alá, hogy a futás egyre népszerűbb Magyarországon – erre mutatott rá az NN Biztosító magyar internetezők futási szokásait vizsgáló, reprezentatív online felmérése* is. Utóbbi szerint az internetes eléréssel rendelkező magyaroknak már 29 százaléka fut legalább heti egyszer, egy alkalommal átlagosan 4,3 kilométert.

A kutatás feltárta azt is, hogy a futók 54 százaléka mobiltelefonnal vág neki a napi távnak. A mobiltelefonnal futók közül legtöbben (84 százalék) azt mérik okostelefonnal, hány kilométert futottak. A futótevékenységét 56 százalékuk követi, 35 százalékuk pedig arra kíváncsi, mennyi kalóriát égetett el. Az edzés célja a válaszadók 58 százaléka szerint a fittség megőrzése, 43 százalékuk kikapcsolódik futás közben, minden harmadik ember pedig fogyni szeretne. A kutatásból az is kiderül, hogy a megkérdezettek kétharmada örülne annak, ha egy futóalkalmazással pontokat gyűjthetne, amelyeket különböző futáshoz szükséges sportfelszerelések és kiegészítők vásárlására fordíthatna.

„Aktív és rendszeres futóként nap mint nap látom, hogy az emberek egyre gyakrabban róják a kilométereket digitális eszközökkel. Ez a fogyasztói igény hívta életre az NN ingyenesen letölthető futóalkalmazását, a runaddictet, amelynek nagyon rövid idő, mindössze négy hónap kellett a tízezer letöltéshez” – mondta Csanda Gergely, az NN Biztosító kommunikációs vezetője, aki nagy eredménynek tartja azt is, hogy az elmúlt hónapban a letöltők több mint a fele használta aktívan az appot. Több százan vették igénybe az alkalmazást az NN Night Run futóversenyen is, melyre a szervezők különleges kihívásokkal készültek, melyekkel extra runaddict pontokat gyűjthettek a futók. A gyűjtött pontokat pedig augusztus 4-től már jótékony célokra is beválthatják a felhasználók, a kedvezmények között ugyanis elérhető a Bátor Tábor támogatásának lehetősége is. A beváltott pontok után az NN Biztosító nyújt támogatást az alapítványnak.

 

A runaddict felhasználói a megtett kilométerekért cserébe pontokat gyűjthetnek, melyeket az alkalmazás partnereinél futással, sportolással és egészséges életmóddal kapcsolatos kedvezményekre válthatnak be. Az applikáció emellett listázza a közelgő futóversenyeket is és a futók az appon keresztül könnyen navigálhatnak a megmérettetések nevezési oldalára. Az NN Biztosító a versenyre nevezéshez vagy egy kihívás részeként ajándék csoportos élet- és balesetbiztosítást ad a futónak, melyhez meghatározott futó asszisztencia szolgáltatások is párosulnak. Ennek köszönhetően a hét minden napján 0-24 órában orvosi call centert hívhatnak, megszervezhetik ortopédiai vizsgálatukat és telefonos edzői konzultációt is kérhetnek.

Utóbbi különösen fontos az amatőr sportolói közegben: az NN felmérésében megkérdezettek 63 százaléka sosem kért tanácsot szakembertől az edzéséhez, 57 százalékuk pedig még sosem indult futóversenyen. A legtöbben (72 százalék) egyedül futnak, 92 százalék nem tagja futóklubnak. A megkérdezettek 50 százaléka 20 ezer forintnál kevesebbet szán évente sportruházatra a cipőt is beleértve, 30 százalékuk pedig 20-40 ezer közötti összeget. 

 

____________________________

*a 18-59 éves magyar internetezők körében végzett országos, reprezentatív kutatás, 1360 fős kiinduló mintán – Országos reprezentatív online panel, NN Biztosító