Több mint 5 millióan okostelefonoznak Magyarországon

Kütyü Magazin, 2019. szeptember 5. 13:04

A magyar internezők 89 százaléka okostelefon használó, vagyis több mint 5,3 millió magyar ember. A válaszadók által használt készülékeket tekintve továbbra is erős a Samsung részesedése és Android egyeduralom jellemző. 2017 óta a készülékükön mobilinternetet használók száma 1,7 millióval nőtt, táboruk 2019 májusára közel 4,5 millióra bővült.

2017 óta 800 ezerrel bővült az okostelefonozók tábora

Az eNET 2019 májusában végzett online kutatása alapján a felnőtt magyar internetezők 89 százaléka, azaz közel 5,3 millióan használunk okostelefont. 2017 áprilisa óta 800 ezerrel bővült az okostelefont használók tábora. 

 

 

Az okostelefon életünkben betöltött kitüntetett szerepét nemcsak a használók számának folyamatos emelkedése, de a készülékünkhöz való ragaszkodásunk is bizonyítja. Amellett, hogy az okostelefon-tulajdonosok 71 százaléka szinte sosem kapcsolja ki telefonját, 55 százalék éjszaka is maga mellett tartja, negyedük pedig még a mellékhelyiségbe is magával viszi azt.

A válaszadók által használt készülékek operációs rendszerét illetően továbbra sem kérdéses az Android dominanciája, amit 2017 óta még tovább is tudott növelni (78 százalékról 85 százalékra). A második helyen az iOS szerepel 11 százalékkal, a harmadik helyezett pedig a Windows Phone 3 százalékkal.

Márkákat tekintve változatlanul a Samsung részesedése a legjelentősebb (jelenleg 34 százalék), amit a Huawei (23 százalék) és az Apple (11 százalék) követ. Bár az elmúlt években a Huawei használati aránya nőtt a legnagyobb mértékben idehaza (is), az Amerikai Egyesült Államok 2019 tavaszán tiltólistára tette a kínai céget (többek között újabb készülékein a Google szolgáltatások eltörlésével, melynek következtében az Android operációs rendszertől is kénytelenek lettek volna megválni). Viszont a szankciót azóta visszavonták, így a kínai cég továbbra is használhatja az Androidot okostelefonjai operációs rendszereként. Mindeközben a Huawei sem volt rest, lefejlesztette saját operációs rendszerét Harmony OS néven, melyet különböző okoseszközökön lehet használni. A vállalat feltehetőleg a háttérben továbbra is fejleszti rendszerét (többek között saját alkalmazáspalettát építve), felkészülve az Egyesült Államok lehetséges jövőbeni szankcióira, amik a márkák rangsorában jelenleg betöltött második helyét is veszélyeztethetik.

Az eNET kutatása alapján a válaszadók számára okostelefon választásakor az ár (85 százalék) és a készülék tudása, technikai jellemzői (82 százalék) után az operációs rendszer a harmadik legfontosabb szempont (75 százalék), így kérdéses, hogy Android nélkül mennyire tartanának ki a Huawei mellett. 

Több mint 1,7 millióval több mobilnetező

Wifin keresztül tízből kilenc okostelefon-használó szokott készülékén internetezni. Számuk 2017 óta több mint 700 ezerrel emelkedett, 2019-re elérte a 4,9 milliót.

Mobilinternet esetében még jelentősebb volt a bővülés: okostelefonján mobilnetet a válaszadók 85 százaléka, azaz közel 4,5 millióan szoktak használni, 2017 áprilisa óta számuk több mint 1,7 millióval nőtt.

Az okostelefon mindenre jó

A telefon csak telefonálásra való? Az okostelefon-tulajdonosok szerint biztosan nem, mivel egyre többen, egyre több (online) tevékenységre, és már akár számítógép helyett is használják készüléküket. Az okostelefonon napi szinten végzett legjellemzőbb online tevékenységek a böngészés (72%), az online üzenetküldés alkalmazással (68%) és a közösségi média oldalak látogatása (67%).

 

 

Okostelefon: egy képernyő – korlátlan lehetőségek

Az okostelefonok mára digitális életünk legfontosabb eszközévé váltak, hiszen mindig velünk vannak, és a mobilinternet révén – akár a többi digitális eszközt helyettesítve – minden (online) lehetőséget biztosítanak, amire csak szükségünk lehet. Mindez az üzleti élet szereplői számára is új távlatokat nyit hazánkban, mivel milliókat érhetnek el helytől és időtől függetlenül.