30. születésnapját ünnepli az első hazai mobilszolgáltatás

Kütyü Magazin, 2020. október 15. 09:11

1990-ben indult itthon az első magyar kereskedelmi mobilszolgáltatás, azaz 30 éve mobilozunk Magyarországon. Három évtizeddel később az ügyfelek gyorsan bővülő adatigénye, valamint a mobilhálózathoz kapcsolódó eszközök számának növekedése határozza meg a mobilpiacot. Tavasszal éppen ezért az ötödik generációs mobiltechnológiát is útjára indította a Telekom. A gigabites sebességű 5G szolgáltatás mára 23 településen érhető el részlegesen* az ügyfelek számára. 

1990. október 15-én indította el az analóg, 450 MHz-es rádiótelefon szolgáltatást a Westel Rádiótelefon (később Westel 0660) Kft., amely a Magyar Telekom jogelődje, a Matáv és az amerikai US West International vegyesvállalata volt. Ez volt egyben az első kereskedelmi mobilszolgáltatás Közép-Európában is. Ezt követte 1994-ben a Westel 900 (később T-Mobile Magyarország, majd Magyar Telekom) által a 900 MHz-es sávban elindított második generációs (2G), GSM alapú szolgáltatás. A GSM rendszer az analóg szolgáltatással szemben jobb minőségű beszédhangot, nagyobb hálózati kapacitást, hangpostát és roaming lehetőséget, majd később a szöveges üzenetek (SMS) küldésének lehetőségét és az első adatszolgáltatást nyújtotta az ügyfeleknek. A jó minőségű multimédiás alkalmazásokat, a videotelefonálást, a mobiltelevíziózást és a gyors mobilinternetezést lehetővé tevő 3G mobilszolgáltatást szintén a T-Mobile indította el elsőként Magyarországon 2005-ben. 

A mobilinternetezés valódi élményét végül a következő, negyedik generációs (4G/LTE) szolgáltatás hozta el, amelyet a Telekom 2012 elejétől kínál az ügyfeleknek. Ez a technológia ma is jelentős szerepet játszik az ügyfelek kiszolgálásában, hiszen az NMHH adatai szerint 2019. negyedik negyedévben már a teljes belföldi mobilinternetforgalom 96,3%-a és a belföldön indított hívásforgalom 25,2%-a zajlott a 4G hálózatokon keresztül. A Telekom csaknem az ország egészén, 3120 településen biztosítja nemzetközi összehasonlításban is kiváló minőségű 4G szolgáltatását, hálózatán a lakosságra vetített kültéri 4G lefedettség meghaladja a 99%-ot, a beltéri 4G lefedettség pedig közel 90%-os. 

A Telekom számára mindig fontos volt, hogy ügyfelei számára mielőbb elérhetővé tegye a legújabb technológiákat. Ezért az 5G frekvenciaaukción való sikeres szereplést követően nem sokkal, idén áprilisban elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását is, amely mostanra Budapest és Budaörs mellett már 16 Balaton parti településen, valamint 5 megyeszékhelyen (Zalaegerszeg, Debrecen, Szeged, Kecskemét és Szombathely) teszi elérhetővé a gigabites sebességű mobilnetet*. Igénybevételéhez az 5G hálózati lefedettség mellett 5G-képes készülékre és megfelelő mobiladatcsomagra van szükség. A Telekom szeptember 4-től két korlátlan adatcsomagjában alapértelmezetten elérhetővé teszi az 5G szolgáltatást. A Telekom tervei szerint év végéig tovább növeli 5G lefedettségét. Az eddigieknél jóval nagyobb adatátviteli sebességet, alacsony késleltetést, és rengeteg hálózati eszköz csatlakozását lehetővé tevő 5G technológia számos új lehetőséget nyit majd úgy az ipari felhasználásban, mint az emberek mindennapi életében. 

A Telekom mobilhálózatán a mai napig növekszik a hangforgalom, az éves beszédforgalom idén várhatóan eléri a 10 milliárd percet, míg 2015-ben kb. 9 milliárd perc volt. Ennél jóval meredekebben növekszik az éves adatforgalom, ami az öt évvel ezelőttihez képest több mint a nyolcszorosára nőtt, a tavalyi második negyedéves adatokhoz képest 60%-kal ugrott meg idén második negyedévben. A Telekom ügyfelei havonta átlagosan 5,5 GB adatot forgalmaztak eddig 2020-ban. 

A mobiltelefónia töretlen sikerét mutatja, hogy ma Magyarországon összesen 11,3 millió aktivált SIM-kártya van. A Magyar Telekom a kezdetektől fogva megőrizte piacvezető szerepét, piaci részaránya 2019 végén 44,8% volt. A Telekom hálózatában a SIM kártyák száma közel 5,4 millió (közel 65%-uk szerződéses), a szélessávú mobilelőfizetések száma pedig 3,18 millió. 

___________ 

* Részleges településlefedettség. Az 5G szolgáltatás kínált maximális letöltési sebessége 1 Gbps, ennek elérése függ a megfelelő képességű, az adott technológiát támogató készülék meglététől; attól, hogy az adott ponton támogatja-e a hálózat azt a sebességet, valamint a rádiós- és forgalmi körülményektől.

 

A Telekom mobilszolgáltatások fontosabb mérföldkövei az utóbbi 25 évben: