Elindult a fiatal kreatív fotósok versenye

Kütyü Magazin, 2022. április 8. 11:39

A Canon pályakezdő vagy még tanulmányokat folytató fotósok számára idén ismét lehetőséget kínál munkáik bemutatására, elismert szakértőktől való tanulásra és a szakma meghatározó rendezvényein való részvételre. A programra Európából, a Közel-Keletről és Afrikából várják a jelentkezőket. Az első körben kiválasztott 100 fiatalt neves mentorok segítik, majd közülük harmincan ötnapos, karrierjüket meghatározó workshopon vehetnek részt. A legutolsó fordulóba jutó öt diák exkluzív lehetőséget kap a Hamburg Portfolio Review-n való bemutatkozásra. 

A Canon Europe idén immár hatodik alkalommal indította el az ágazat vezető tehetségfejlesztő programját, a Canon Student Development Programme-t, amely felbecsülhetetlenül értékes betekintést kínál a professzionális fényképészek világába és meghatározó szakmai rendezvényeken való részvételt.  

Az edukációs program a mentoráltak fejlődésétől függően 6-12 hónapig tart, célja a fotóriporterek új generációjának kinevelése. A vizuális történetmesélőknek kínált kapcsolati háló segítségével nemzetközi szaktekintélyekből álló csapat segíti és karrierjük szempontjából fontos tudással, valamint inspirációval látja el az idei mentoráltakat.

A programra az európai, a közel-keleti és az afrikai diákokat várják, de néhány helyet fenntartanak a szakmai ajánlással rendelkezőknek. A jelentkezés időszaka március 28-tól április 29-ig tart. A beérkezett munkákat az AFP, a Getty Images és a Reuters szerkesztői bírálják el és ők tesznek javaslatot a továbbjutókra, vagyis a régió 100 legígéretesebb fiatal vizuális történetmesélőjére. 

 

 

Személyes mentorálás a jövő karrierje érdekében 

A kiválasztott 100 diákot a program szakértő mentoraival kötik össze. Június és július során három virtuális megbeszélés keretében finomítják a portfóliót és a projekt szinopszisát, különös tekintettel a különböző szerkesztési lehetőségek kihasználására és a narratív képességek erősítésére, az alkotói jegyek erősítésére.

Ezen megbeszélések alapján minden mentor megnevezi a saját legerősebb mentoráltjait és közülük 30-at egy független zsűri választ ki a program következő szakaszaira. 

„Ez egy kiváló lehetőség az iparág legjobbjaitól való tanulásra” – mondja Finbarr O’Reilly, a program mentora és a Canon nagykövete. „A Canon diákoknak szóló fejlesztő programja a karrierjük kezdetén járó fotográfusoknak közvetlen kapcsolatot kínál a legtapasztaltabb fotóriporterekhez, akik szívesen megosztják velük több évtizedes tapasztalataikat és a vizuális történetmeséléshez használt tippjeiket, technikáikat. A diákok az ötletelés, kutatás, koncepció-alkotás, kivitelezés, szerkesztés különböző fázisait tanulják meg, majd megoszthatják munkáikat a szerkesztőkkel és a szélesebb közönséggel. A kreatív szempontok mellett az üzleti oldalba is bepillantást nyernek – miként mutassák be és vigyék piacra munkáikat.”

 

Gyakorlati workshopok és portfólió értékelések 

A legjobb 30 diák meghívást kap a Canon rangos workshopjára, amelyet a világ egyik vezető fotóriportereknek szóló eseményéhez, a Visa pour l’Image fesztiválhoz kapcsolódva, a franciaországi Perpignan-ban rendeznek meg. A workshop kiváló alkalmat teremt az ötletek megvitatására, kapcsolatok építésére és tehetséggondozásra. A diákoknak olyan ismert fényképeszek tartanak előadásokat és gyakorlati órákat, mint például Paolo Verzone, a Canon nagykövete, aki a portrékhoz használt fénytechnikákról tart mesterkurzust. 

Az utolsó előtti napon a diákok csoportos portfólió értékelésen vesznek részt, elismert iparági szakértők – többek között Benoit Baume (Fisheye), Chiara Bardelli Nonino (Vogue Italia) és Fiona Shields (The Guardian) – vezetésével, ahol lehetőségük lesz munkáik bemutatására és társaik munkáinak véleményezésére egy exkluzív, tapasztalat-megosztó fórumon. Az utolsó napon a résztvevők meglátogatják a Visa pour l’image fesztivált. 

 

 

Hamburg Portfolio Review

A kiválasztás utolsó szakaszában az öt döntőbe jutott diák Hamburgba utazik, Európa legújabb fejlesztési platformjára, a Hamburg Portfolio Review-ra. A három napos program alatt mindegyikük négy egyéni portfolió értékelésen vesz részt, munkáikat kiállítják a rendezvényen és számos exkluzív média-megbeszéléséken találkozhatnak az ágazat vezető szerkesztőivel. Az ezt követő hat hónap során további, hosszútávú mentorálást kapnak, emellett 2000 euró ösztöndíj és csúcskategóriás Canon felszerelés segíti karrierjük következő kreatív fázisát. 

„Már most érzékeljük a Canon diákoknak szóló fejlesztési programjának sikerét, ahogy az elmúlt évek tanulói szépen haladnak előre karrierjük során” – mondja Susie Donaldson, a Canon Európáért, a Közel-Keletért és Ázsiáért felelős marketingigazgatója. „Valami egészen különleges, a tudásmegosztás és a tehetséggondozás egyedülálló programján dolgozunk, amely önmagát viszi tovább, hiszen az elmúlt évek sikeres pályázói is visszatérnek az őket helyes irányba terelő programhoz. 

Mi is folyamatosan tanulunk és továbbfejlesztjük ezt a programot a kreatív közösség legjobb kiszolgálása érdekében. Így például idén újabb tevékenységeket adtunk hozzá a csomaghoz, amelyek célja, hogy tovább támogassák a diákokat karrierjük még erőteljesebb fejlesztése érdekében. Ráadásul 2019 óta az idei lesz az első év, amikor nem szól közbe a pandémia és visszatérhetnek a személyes találkozók és élmények.”

2017 óta több mint 1000 diák vett részt a programban, amelynek eredményeként igazi sikertörténetek születtek. Ksenia Kulesova 2017 óta elismert fotóriporter lett, képei többek közt a The New York Times-ban és a Wall Street Journal-ben jelennek meg; a 2018-ban pályázó Michele Spatari  ma már az AFP díjnyertes fotósa, aki az elmúlt évek történetének legfontosabb mozzanatait örökítette meg – például a Covid-19 pandémiát. A programban való részvétel után mindketten Canon nagykövetek lettek. 

„Erre a fejlesztő programra Magyarországról sokan pályáznak minden évben” – mondja Oláh Viktória, a Canon magyarországi marketing kommunikációs vezetője. „Az erős versenyben többen kaptak meghívást a workshopokra is, amire külön büszkék vagyunk. A pandémia idején ez a program is online platformra szorult, de ezen a téren nagyobb a személyes beszélgetés és oktatás hatása, így nagyon örülünk, hogy újra megtartják a workshopokat a festői francia városban. Aki fotósnak készül, annak nemcsak a technikát kell jól ismerni, hanem önmagát is ismertté kell tenni, ehhez kapcsolatrendszert kell építeni és persze érvényesülni a világban, ehhez a legtöbb lehetőséget a nemzetközi porond adja. Ebben sokat segítenek a mentorok, ezért is bátorítok mindenkit, aki ezt a szakmát választja, hogy szánjon időt a pályázat összeállítására és mérettesse meg magát.”