Az okoseszközök mozgásra ösztönöznek

Kütyü Magazin, 2023. január 8. 10:09

Az újévi fogadalmak több mint kétharmada az egészségtudatos életmódhoz kapcsolódik, legyen szó több testmozgásról, vagy az étkezési szokások átalakításáról. A kezdeti lelkesedés ugyanakkor gyakran csak egy bő hónapig tart – ilyenkor hasznos társak lehetnek a motiváció fenntartásában az okosórák, olyannyira, hogy egy közelmúltban készült kutatás szerint ezek az eszközök nemcsak a testmozgásban ösztönözhetnek, hanem támogathatnak minket pozitív egészségügyi változások elérésében is, például a vérnyomás és a koleszterinszint csökkentésében. 

A Stockholmi Egyetem kutatói átfogó tanulmány* keretében vizsgálták az újévi fogadalmakat, amelyből kiderült, hogy a válaszadók elsősorban az egészséges életmódra helyezik a hangsúlyt, amikor friss célokat tűznek ki maguk elé. A megkérdezettek körülbelül 33 százaléka a több testmozgást fogadta meg, 20 százalékuk a súlycsökkentésre összpontosított, 13 százalékuk az étkezési szokások megváltoztatását jelölte meg, 9 százalékuk pedig a személyes fejlődés szándékát fogalmazta meg elérendő célként. Kiderült azonban, hogy nagyon nehéz betartani a fogadalmakat, és általában Valentin-nap környékén a válaszadók 30 százaléka már megszegi azokat. 

Az egészséges, tudatos életmód kialakításában ma már egyre fontosabb szerepet játszanak az okosórák, okoskarkötők, és nagyban hozzájárulhatnak a szokások fenntartásához is. Egy a közelmúltban készült átfogó tanulmány 39 kísérleti vizsgálatot vett górcső alá, amely a hordható aktivitásmérők hatékonyságát mérte**. Az összegző elemzés kimutatta, hogy a hordható eszközök átlagosan napi 1800 plusz lépést, napi 40 perccel több gyaloglást eredményeztek, valamint napi 6 perccel növelték a közepes és magas intenzitású fizikai aktivitást. Ezenfelül a tanulmány arra is rámutatott, hogy az okoseszközök jelentős változást hozhatnak a testösszetételt tekintetében, és akár több mint 1kg fogyást eredményezhetnek öt hónap alatt. A kutatók arra is kitértek, hogy a fizikai aktivitást mérő eszközök egyfajta külső visszacsatolásként hozzájárulnak a motiváció fenntartásához, amelynek eredményeképp használatuknak más pozitív egészségügyi hozadéka is lehet: többek között egyértelmű hatás volt tapasztalható a vérnyomás és a koleszterinszint változása tekintetében.

 

 

Mindezt alátámasztja a Huawei megbízásából készült hazai reprezentatív kutatás***  is, amelyben a magyar válaszadók 42 százaléka szintén egyértelműen érez pozitív változást mindennapi életében a viselhető okoseszközök használatának köszönhetően. 

Okoseszközök az egészségesebb szokások kialakításához

Az új technológiák támogató ereje fontos tényező lehet a motiváció fenntartásában, hiszen folyamatosan nyomon követhetjük a fejlődést. Ilyen segítő eszközök lehetnek az okosórák, mint a Huawei WATCH GT 3 Pro, amely több mint 100 különböző sportolási módot kínál, és lehetővé teszi, hogy a felhasználók egyéni edzéstervet készítsenek a személyes eredményeik, például edzési előzményeik vagy céljaik alapján. Az okoseszköz emellett egész napos pulzusszám-mérés, véroxigénszint-figyelés és stressz-figyelés funkciókkal is rendelkezik, valamint az alvás minősége is rögzíthető az eszközzel. Az okosórában nemrégiben debütáló EKG funkció pedig a megfelelő életvitel mellett további lehetőséget adhat arra, hogy a felhasználók folyamatosan tájékozódjanak szívük egészségéről. 

Egyszerű módszerek a reális célok kitűzéséhez és a motiváció megőrzéséhez 

Az egyik legfontosabb tényező, hogy általános kijelentések helyett konkrét célokat fogalmazzunk meg, és tisztázzuk a célhoz vezető tevékenységeket. Érdemes arra is figyelni, hogy a kitűzött célokat a sajátunknak érezzük, azok összhangban legyenek belső értékrendünkkel. A célkitűzést követően érdemes elképzelni és megtervezni a cselekvés folyamatát, az egyes lépéseket, amelyek segítenek elérni a célt, valamint vészhelyzeti forgatókönyvet felállítani arra az esetre, ha a megvalósítás nem a terv szerint halad. Hatékony lehet az "x" és "y" elv alkalmazása, amikor jóelőre szavakba öntjük a szándékainkat: ha „x” helyzet áll elő, akkor „y” dolgot fogjuk tenni. Ezenfelül az okostechnológiák segítségét, motiváló erejét is igénybe vehetjük, hiszen már a kisebb eredmények elérésének tudata is pozitív érzelmekkel tölthet el bennünket, és további cselekvésre ösztönözhet.

__________________

* Oscarsson, M., Carlbring, P., Andersson, G., & Rozental, A. (2020). Nagyszabású vizsgálat az újévi fogadalmakkal kapcsolatban: A megközelítés-orientált célok sikeresebbek, mint az elkerülésre irányuló célok. PLoS One, 15(12).

** Ty Ferguson BPhysio Hons, Prof Timothy Olds PhD, Rachel Curtis PhD, Henry Blake, BHlthSc Hons, Alyson J Crozier PhD, Kylie Dankiw MRes et al. (2022). A hordható aktivitáskövetők hatékonysága a fizikai aktivitás növelése és az egészség javítása szempontjából: szisztematikus összefoglalók és metaanalízisek szisztematikus áttekintése. The Lancet (https://www.thelancet.com/journals/landig/article/PIIS2589-7500(22)00111-X/fulltext)

*** A felmérést 2022. márciusában online adatfelvételi módszerrel Magyar Target-Pulzus Média Kutató Kft. készítette. A kutatás életkorra, nemre, iskolai végzettségre és településtípusra reprezentatív. A kutatás eredményeiről bővebben: https://huawei.hu/2022/04/13/kutatas-a-magyarok-60-szazaleka-fordulna-orvoshoz-az-okosoraja-adatai-alapjan