Xiaomi Phone – MIUI rendszerrel és erős hardverrel

Farkas Norman, 2011. augusztus 16. 19:00

A ma Pekingben lezajlott MI-ONE sajtókonferencián bemutatkozott az Android alapú MIUI rendszer köré épített kütyü, a Xiaomi Phone. A duplamagos, 1,5GHz-es processzor mellett egyéb érdekes – és még inkább hasznos – hardverelemekkel is ellátták a jövevényt.

Elöljáróban elmondom, hogy nem mindennapi készülék a Xiaomi Phone. Hogy miért? Elsősorban azért gondolom így, mert kifejezetten érezhető a specifikációját olvasgatva, hogy ezt a mobilt tényleg (és ez most lehet, hogy kicsit furán hangzik majd) a valósághoz próbálták tervezni. A továbbiakban kiderül, miért.

Kezdjük a szoftveres oldallal!

A telefon fedélzetén gyárilag a MIUI OS foglal helyet, mely az Android 2.3.5 rendszeren alapul, annak egy kissé megbuherált felhasználói felülettel rendelkező változataként fogható fel (bár funkcionalitásbeli különbségek is felfedezhetők benne). Az OS egyik erőssége, hogy szinte teljesen testre szabható különböző témák segítségével, melyek kínálata megállás nélkül bővül. A MIUI már több, mint egy éve éli világát, és hétről-hétre fejlődik. Nem csoda, hogy már több, mint 500 000 felhasználó tartozik a rendszert használók táborába, mivel egyrészt felemelő érzés minden héten új OTA frissítést kapni a mobilunkra, másrészt folyamatosan javításra/pótlásra kerülnek az esetleges hibák/hiányosságok.

Nem kell aggódnod, ha szeretnéd kipróbálni a Xiaomi adottságait egy másik Android verzióval, ugyanis a készülékre biztonságosan felpakolható bármilyen Android firmware.

Folytassuk a hardverrel!

Az alant megtekinthető specifikációból kiemelném az 1,5Ghz-es kétmagos Qualcomm MSM8260 processzort, amely az Adreno 220 grafikus csippel elég ütős párost alkot. Ezekhez csapódik az 1GB RAM és a 4GB (természetesen microSD kártyával bővíthető) ROM. Ennek köszönhetően nem kell aggódnunk, hogy akadások lépnek fel a mobil használata közben, vagy nem futnak megfelelő sebességgel, élvezhető minőségben a játékok.

A Xiaomi Phone a jelenlegi androidos telefonoknál megszokott 1500mAh teljesítményű akku helyett egy 1930mAh kapacitású egységet kap, ami – Lei Jun vezérigazgató szerint - a való életre készíti fel a készüléket, így az képes normál használat mellett gond nélkül üzemelni 2 napon keresztül is, vagy tovább.

A 149 grammos okostelefon egy 4 hüvelykes, 480 x 854 pixel felbontású Sharp LCD képernyővel rendelkezik, képalkotáshoz (és videózáshoz) a hátlapján található, F2.4 objektívvel ellátott, 8 megapixeles kameráját használhatjuk. Érdekesség, hogy a modell támogatja a GPS (A-GPS) mellett az orosz GLONASS-t is.

A kínai ketyere ára nem vészes, pedig ezért az összeállításért durvább összeget is elkérhetnének. A Xiaomi Phone ára mindössze 1999¥ (cirka 59 000 Ft), és augusztus 29-től lesz előrendelhető, októberre ígért kiszállítással. Elérhető lesz majd egy 1,2GHz-es processzorral szerelt változat is, melynek ára a „nagy tesóénál” is kedvezőbb lesz.

Az alacsony ár láttán azonnal bevillanhat az agyunkba az „olcsó húsnak híg a leve” mondásra alapozott sztereotípia, mely szerencsére nem igaz a Xiaomi termékekre. A vezérigazgató elárulta, hogy 2 éves használatnak megfelelő nyüstölésnek vetették alá a mobilokat laborjukban, így el is hessegethetjük azok alacsony minőségével kapcsolatban támadt gondolatainkat.

 

Xiaomi Phone – specifikáció részletek

 

Forrás: MIUI